Szolgálat 40. (1978)
Könyvszemle - Congar: La crise dans l’Église et Mgr. Lefébvre (Németh J.)
KÖNYVSZEMLE Congar, Yves: La crise dans I'Eg Mse et Mgr Lefébvre. Cerf, 1977. 122 o. Németül: Der Fall Lefébvre. Schisma in der Kirche? Verlag Herder, Wien, 1977. 144 o. A nyugati országok sajtója, rádiója, televíziója nagy érdeklődést mutatott a Lefébvre- ügy iránt. A kitűnő francia domonkos egyháztudós könyve pontos és szakszerű ismertetést nyújt a történtekről. A könyv első részében világos lesz előttünk, miért támadja Lefébvre érsek a zsinat tanítását a vallásszabadságról, a püspökök kollegialitásáról és az ökumenizmusról. Lefébvre szerint ez a tanítás becsempészte a katolikus egyházba a francia forradalom három nagy jelszavát: a vallásszabadságban a liberté, a püspökök kollegialitásában a hierarchia lerombolásával az égaíité, az ökumenizmusban pedig a fraternité szólamait tette magáévá az egyház hivatalos tanításában, és ezzel eltávolodott a tradíciótól, az egyházi hagyománytól. Lefébvre az örök Rómára, a Roma aeterna-ra hivatkozik, amely szerinte nem azonos többé a második vatikáni zsinat utáni Rómával. A pápa a liberalizmus és a protestantizmus áldozata lett. Congar tárgyal V. Pius pápa miséjének problémájáról is; mint domonkos szerzetes a trienti zsinat után is rendje rituáléja szerint misézett, és így saját tapasztalatából tudja, hogy nem a szentmise rítusa és a latin nyelv használata a Lefébvre-ügy magva. A második részben a Lefébvre által felhozott vádakat teszi vizsgálata tárgyává Congar. Kifejti, hogy nem a kollegialitás rombolja le az egyházi tekintélyt, hanem az engedetlenség. A kollegialitás hathatósabbá teszi az egyház tekintélyét, mert a püspökök és a pápa között mélyebb egységet, nagyobb szolidaritást és szélesebb alapokra helyezkedő felelősséget teremt meg. A felelősséget azonban nem szabad összekeverni a hatalommal, mint azt Lefébvre teszi. Az ökumenizmus nem jelentheti az egyházi hierarchia leépítését. A zsinat az igazságszeretet és a Szentlélek iránti engedelmesség jegyében folyt le. Ez pedig azt kívánja, hogy revideáljuk a különvált egyházakkal szemben elfoglalt álláspontunkat, mert a Szentlélek a többi vallásban is működik, és sok jót tesz azokon keresztül, akik követik sugalmazásait. Ha a teljes igazságra törekszünk, akkor a kölcsönös megbecsülés tiszteletével kell egymásra hallgatnunk. A vallás- és lelkiismeretszabadság elismerése nem jelenthet indifferentizmust, közömbösséget. A személyes meggyőződésnek azonban mindig igazi értéke van. A tévedésnek nincsenek jogai, de a tévedőt nem szabad megfosztani emberi méltóságától. Ezt a tételt nem szabad úgy értelmezni, mintha az egyház lemondana arról, hogy befolyást gyakoroljon az emberekre, hanem azt jelenti, hogy pasztorális tevékenységét minden kényszer alkalmazása és minden hatalmi pozíció latbavetése nélkül gyakorolja. Egy igazán szegénységre törekvő egyház szegény marad a hatalom terén is. A könyv harmadik részében a szerző azok törekvéseiről ír, akik csatlakoztak Lefébvre érsekhez. Az érsek bizony a zsinat utáni időkben sokak kellemetlen érzését, szorongását, aggodalmát fogalmazta meg. Az egyház krízise azonban nem az egyházon belül keletkezett, hanem a társadalom változásának a függvénye. Az egyház nem lehet közömbös pasztorális feladataiban a változó világgal szemben: az új világfelfogás határozott állásfoglalásra kényszeríti: alaposan el kell merülnie a társadalmi problémák tanulmányozásában, ha teljesíteni akarja feladatait. Ezzel azonban egy új valóság tör be az egyházba, amelyet hosszú időn keresztül mesterségesen távol tartottak tőle. Ezért keletkeztek heves viták a bázison, és ezért ért véget egy eddig föltétien érvényűnek tekintett egyházi rendszer. A modern kultúrával dinamikusan folyt a vita, új szóval kifejezve: a dialógus, amelybe bevonták a nagy történelmi megmozdulásokat: a felvilágosodást, a liberalizmust, a szocializmust és a marxizmust is. Állandó téma lett „Az 95
