Szolgálat 40. (1978)

Az egyház szava - A Szentatya végső kívánságai - I. János Pál pápa programja

— érintetlenül meg akarjuk őrizni az Egyház nagy fegyelmét a papok és hívők életében, úgy, ahogyan ezt a századok során a történelem dicséretes gazdagsága szent és hősi példákkal bizonyította, mind az evangéliumi erények gyakorlásában, mind a szegények, kicsinyek, védtelenek szolgálatában. E célból elő fogjuk mozdítani a két — keleti én latin — egyházjogi kódex felülvizsgálatát, hogy Isten gyermekei szent szabadságának belső árama mellé biztosítsuk a jogi struktúrák szilárd támaszát is;

— emlékeztetni akarjuk az egész Egyházat, hogy legelső kötelessége az evangelizáció marad, amelynek fő vonalait elődünk, Vi. Pál sűrítette nevezetes dokumentumba. A hittől átjárt, Isten Igéjével táplált, az Oltáriszentség égi eledelével erősített Egyháznak tanulmányoznia kell minden utat, keresnie minden eszközt, „akár alkalmas, akár alkalmatlan“ (2Tim 4,2), hogy elvesse az igét, hirdesse az Evangélium üzenetét, tudtul adja az üdvösséget, amely el- palántálja a lelkekbe az igazságkeresés nyugtalanságát, de támogatja is a keresésben felülről jövő segítséggel. Ha majd az Egyház minden gyermeke az Evangélium fáradhatatlan misszionáriusa tud lenni, akkor az életszentség és megújulás új virágzása fakad a szeretetre és igazságra szomjas világban;

— folytatni akarjuk az ökumenikus erőfeszítést, mint közvetlen elődeink végső örökségét; változatlan hittel, győzhetetlen reménnyel és nem lankadó szeretettel őrködünk Krisztus nagy parancsának megvalósulásán: „Hogy mindnyájan egyek legyenek“ [Jn 17,21), amelyben ott remeg Szívének aggodalma a kálváriái feláldozás előestéjén. A különböző egyházak közötti viszony, amint mindenki láthatja, állandó és rendkívüli haladást mutat fel, fejlődik, de azért a megoszlás még mindig zavar, ellentmondás és botrány oka a nemkeresztények és nemhivők szemében. Ezért átgondolt figyelmet kívánunk szentelni mindannak, ami elősegítheti az egységet, a hit tanításából való engedmény nélkül, de ugyanakkor habozás nélkül is;

— türelmesen és szilárdan folytatni akarjuk azt a nyugodt és építő jellegű párbeszédet, amelyet az eléggé nem siratható VI. Pál lelkipásztori működésének alapjává és programjává tett, megadva irányvonalait a nagy „Ecclesiam suam“ enciklikában; embervoltunkban kölcsönösen elismerjük egymást, azokkal is, akik nem osztják hitünket, s mindig készen állunk bizonyságot tenni előttük a bennünk élő hitről és a Krisztus által ránk bízott küldetésről, „hogy a világ higgyen“ (Jn 17,21);

— végül pártolni akarjuk mindazokat a dicséretes és jó kezdeményezéseket, amelyek védelmezhetik és növelhetik a békét a zűrzavaros világban. Együttműködésre szólítunk minden jó, igaz, becsületes, egyenes szívű embert, hogy a nemzeteken belül gátat vessünk a vak erőszaknak, amely csak rombol, romokat és gyászt vet, a nemzetközi életben pedig eljuttassuk az embereket a kölcsönös megértésre, hogy így egyesült erővel előmozdítsák a társadalmi fejlődést, küzdjenek a testi éhség és a szellemi tudatlanság ellen, lehetővé tegyék azoknak a népeknek fölemelkedését, amelyek kevésbé vannak megáldva anyagi javakkal, de bővelkednek energiában és akaratban.

62