Szolgálat 40. (1978)

Tanulmányok - Benkő-Borsos: A kegyelmi élet útján

előtt, amikor érzi, hogy szeretik, elfogadják; ilyemkor képes lángra lobbantam a benne is lappangó szeretet szikráját. Mert — ahogy több pszichológus megfigyelte — az ember nem is annyira mások előtt fél önmagát feltárni, hanem saját maga előtt. Nem is csak „rossz" oldalait rejtegeti, hanem a „jót" is. Mert sejti, hogy ha a jó vágyakat, törekvéseket magának és másoknak felfedi, akkor kiszolgáltatva érzi magát, elkötelezte magát. Jézus erre épít: az Istentől mindegyikünkbe elvetett jóság magvára. Ezért támasztja fel Isten napját a jókra és gonoszokra, hogy melegével — elfogadó, gazdagító szeretetének melegével — ne a konkoly, hanem a búza hatalmasodjék el a szívünkben, a világban.

Ili) A kegyelem eszközei

Krisztus példája számunkra is útmutató: hogyan tudunk másokon segíteni a kegyelmi élet kiteljesedésében?

a) Rogers rámutat, hogy ha a pszichológus, a nevelő segítségére akar lenni a másiknak önmaga elfogadásában és szabadságának élésében, akkor neki is el kell fogadnia önmagát. E nélkül nem tud hiteles lenni a másikhoz való viszonyában. Az hamarosan kiérzi, hogy nem egyenértékű személyként kezeli, nem a rábízotton akar igazi emberi módon segíteni, hanem saját önző céljai elérésére használja fel eszközül. Azaz ha a nevelő, a pszichológus nem ismeri eléggé saját magát, nem tudja elfogadni saját vágy- és igényvilágát, mert fontosabb szükségletei kielégületlenek, vagy pedig nem mer magával szembenézni, akkor önkéntelenül is saját hiányvilágának betöltésére veszi igénybe a másikat. Hízelegve vagy uralkodva, tudatosan vagy önmagát csalva, de mindenképpen a másiktól várja önmaga elismerését, kielégülését. — Kétségtelen, hogy a másikkal való viszony számunkra is örömöt, gazdagságot hoz. De helyesen éppen az által, hogy engedem az ő szívében is fellobbanni a szunnyadó szeretetmécses lángját.

Nem festenek a pszichológusok álomképet, amikor ezt a magatartást várják el maguktól, a nevelőktől? Az igazán nagyok közülük nem tartják magukat „Dbermensch"-nek. Hangsúlyozzák, hogy ideálról van szó, amire állandóan törekedni kell. Van azonban egy minimum, ami nélkül veszélyes mást segíteni akarni. Ezért vált ma már szokássá, hogy a pszichológus tanulmányi évei alatt maga is rendszeresen eljár kezelésre, „tanácsvevésre“. Lehetőséget kap önmaga fokozatos megismerésére, légkört önmaga elfogadására. S főként indítást az állandó fejlődésre. Ez utóbbinak szükségessége készteti sokukat arra, hogy később is keressék az alkalmat, hogyan tudnák saját sötét foltjaikat mások (az ún. supervisorok) segítségével mind jobban kiküszöbölni.

A kegyelmi élet esetében is csak azok hódítják meg valóban Istennek a szíveket, akik maguk élik az ő irántunk való végtelen szeretetét. Azok, akik keresik a kegyelmi életet, megérzik, kikből sugárzik ez, kik azok, akik maguk is ebből merítenek. Ahogy egy egyszerű néni mondta, amikor megkérdezték, milyen az új papjuk: „Ez igen, ez vallásos pap.“ Az ilyenek, hogy a jó úton haladhassanak, maguk is érzik a közösség szükségét: azok közreműködését,

44