Szolgálat 40. (1978)

Tanulmányok - Benkő-Borsos: A kegyelmi élet útján

Tehát a papnöveldék készüljön fel Krisztus papi küldetésének teljes elfogadására, amely saját életének fokozatos, de valóságos feláldozásával fog maradandó gyümölcsöt hozni. Erre kapott meghívást, és erre ad bőséges kegyelmet a papi rend szentsége.

d) Az Eucharisztia a lelki nevelésben.

Ha a szemináriumi közösség középpontja Krisztus, akkor az Eucharisztia természetszerűen központi helyet foglal el a szeminárium életében. Hiszen az Eucharisztiában a feláldozott és feltámadt Krisztus személyesen van jelen, hogy testünket-lelkünket saját Testéhez asszimilálja. Benne kapcsolódunk egymáshoz, mint egyetlen Test tagjai, és épülünk egyházi közösséggé. Az ő hálaadó, kérő és engesztelő áldozatával egyesülve válunk mi is Istennek kedves áldozati ajándékká. A vele való egységben van elrejtve életünk termékenységének titka.

Az Eucharisztia egészen különös módon táplálja a papi tisztaságot. A hiten keresztül benne érjük el és néha már ízleljük ennek célját: az Úrral való egyesülést és az Úrban egymáshoz kapcsolódó testvéri közösséget. A szűz számára az Eucharisztia veszi át azt a funkciót, amelyet a házaséletben a hitvestársak egymás iránti szeretete tölt be: hozzásegíti ahhoz, hogy önmaga zárkájából kilépjen és megossza magát másokkal.

így lesz az Eucharisztia nemcsak a lelki nevelés legfontosabb eszköze, hanem egyben már elővételezi minden lelki nevelés célját, annak a végső állapotnak az elérését, ahol „Krisztus lesz minden mindenben" (Kol 3,11).

Benkő Antal — Borsos Margit

A KEGYELMI ÉLET ÚTJÁN

Elvont matematikai képletek, magas levezetések legtöbbünket hidegen hagynak, bármilyen nagy is a jelentőségük pl. az atomkutatásnál. Akkor kezdjük megsejteni az atomvilág lenyűgöző titkait, amikor szemléltető modellek vagy trükkfilmek mutatják a részecskék keringését a mag körül, az elválasztó űröket betöltő feszültséget, — bármennyire is csak megközelítőek ezek a tudósok szemében. Valószínűleg hasonlóképpen magyarázható, miért nem tudunk sokszor elmélyedni a hit egyik-másik csodálatos igazságában: a felhasznált út messze esik tőlünk. Rotter megállapítása a dogmatikára is áll: „. . . a tradicionális morálteológia főleg személytelen kategóriákkal dolgozott. Ha ui. személyi kategóriákból indultak volna ki, akkor az alapmodell az egymás iránti barátság és szeretet viszonya lett volna, nem pedig az embernek a tárgyi természethez való kapcsolata" (Christliches Handeln, Styria 1977, 30). Ezért próbálják egyes teológusok az emberek közötti viszony „kiteljesítő", „gazdagító" mozzanatait lepergetni a szemünk előtt, amikor a kegyelemről beszélnek, a já40