Szolgálat 39. (1978)

Tanulmányok - Giny Kranenburg: Egy mezei hivő göröngyös útja a Bibliához

ban — tapasztalatom szerint — mindenütt közös volt, az a kezdet nehézsége. A jóakarata, gyakran verejtékes próbálkozás; a tehetetlenség leverő érzése: „képtelenek vagyunk igazán érteni, termékenyen használni az eddig jól ismernek hitt szöveget!"

Az első körben, kezdetnek, nem magát a Szentírást olvastuk, hanem pár hónapig foglalkoztunk egy könyvvel, amely az Ószövetségben leggyakrabban használt fogalmakat, kifejezéseket magyarázta. Csak ezután kezdtünk bele a Teremtés könyvébe. Otthon mindenki átolvasta {ha ráért!) a kitűzött egy-két fejezetet, majd együttesen, hangosan újból elolvastuk. Ezután következett a magyarázat, amelynek végén felhangzott a kérdés: „Vajon mit is akar ez a fejezet, az író nekünk tulajdonképpen mondani?" Volt a résztvevők között nem egy, aki már hallott a szentíráskutatás és magyarázat újabb irányairól, de any- nyira belénk rögződött a tudat, hogy „a sugalmazott írók szószerinti valóságot, történelmi eseményeket írtak le“, hogy minden bevezetés és tájékoztatás ellenére nem voltunk képesek a szavak, a betűk mögé behatolni. Képtelenek voltunk a tulajdonképpeni értelemre rátalálni, és a legismertebb fejezetek okozták a legnagyobb nehézséget. így a fenti kérdésre szinte kivétel nélkül hosszú, fagyos hallgatás volt a válasz, annak a bénító érzésnek a kíséretében, hogy „ha a Szentírás termékeny olvasásához ennyi mindent kell tudni, ismerni, tanulni, akkor ez ma még nehezebb, mint valaha. Erre mi sohasem leszünk képesek!“

És akkor, váratlanul mégis csak megtörtént a „csoda“. Ábrám küldetését olvastuk, amikor egy fiatal asszony megszólalt: „De jó volt Ábrahámnak, hogy hozzá ilyen hallhatóan szólt az Isten! Mihozzánk persze nem szól már. Én még sohasem hallottam!“ „Valóban nem szól? vagy csak nem hallod? — viszonozta a vezető. — Megpróbáltad-e már figyelni, nem hallasz-e valamit saját bensőd mélyén? Egy váratlan jó gondolat, egy hirtelen ösztönzés, valami készség? Vajon honnan jön? mi támasztja fel?“

Mintha az egész társaság hirtelen fölébredt volna. Egy szikra pattant ki, és fényénél végre megértettük, hogy az Or valaha sem hangszóróval szólt Ábrámhoz, hamem lelke mélyén ... és ő „hallott" és hitt és útnak indult. Bátran hihetjük mi is és bízhatunk benne, hogy hozzánk is beszél az Isten a saját lelkünk mélyén. De nekünk is meg kell tanulnunk „hallani“ és útnak indulni.

A következő fordulat megint egy könyv tanulmányozása nyomán állt be. Az Izraelt körülvevő népek történetével, kultúrájával foglalkoztunk. Egyszerre csak rádöbbentünk, milyen rendkívüli, páratlan dolog is az, hogy ez a kicsiny nép a rokon népek tengerében fokozatosan ráébred az őt kiválasztó, vele szövetséget kötő Egy Isten tudatára, hitére. Hogy ezt a hitet a sok küzdelem, nehézség nemcsak nem nyomja el, nem öli ki, hanem mindig tisztábban, élesebben alakul ki tudatában.

Nagy tudású tanárember vette át a vezetést. Végtelenül érdekes anyagát képes volt másfél-két órán keresztül, megszakítás nélkül árasztani. Egy-egy ilyen előadás olyan tömény, mindenre kiterjedő volt, hogy képtelenség volt

28