Szolgálat 39. (1978)
Tanulmányok - Giny Kranenburg: Egy mezei hivő göröngyös útja a Bibliához
Cserépfazék vagy pengő cimbalom. A kegyelem magasztos csodája Istené. Aki testben vet, testben arat. Aki természetes talentumot kamatoztat, természetes eredményt ér el. Aki a kegyelem eszköze, az már tudja, és tudja is meg, hogy Pál ültetett, Apolló öntözött, de a növekvést Isten adja. Mikor anyanyelvén beszélt, mindig Saulnak hívta magát. Ha görögre fordította a szót, Pál volt a neve. Nem volt sem görög, sem zsidó. Eldobta a múltat, a jövőbe kapaszkodott, mert Krisztus is őbelé. Apostol volt, semmi más. Giny Kranenburg EGY MEZEI HÍVÓ GÖRÖNGYÖS ÚTJA A BIBLIÁHOZ Elsárgult, kopott füzetben régi feljegyzésre akadtam. Olvasgatom, mit is írtam több mint harminc éve: „Hiszem, Uram, hogy az Evangéliumban Te szólsz. Igazi, élő emberekhez szóltál. Nem közönséges elbeszélések ezek, hanem a Te szavaid. Az, amit Te hirdettél, kívántál, akartál.“ Világosan emlékszem, hogy a sok múlt idő még valamit takargatott. Valami olyasfélét, hogy „amit régen, majd kétezer év előtt megírtak, az szép és jó volt a maga idejében, de vajon mit is kezdjek ezzel én, ma a huszadik század derekán?“ A kérdés, úgy érzem, ma sem vesztett időszerűségéből, ezért megpróbáltam gondolatban végigjárni azt a hosszú utat, amely elvezetett odáig, hogy ma a Szentírást feszült várakozással veszem a kezembe: vajon milyen új távlatok, élmények tárulnak elém? Valószínűleg nem én voltam annak idején az egyetlen első gimnazista, aki szeptemberben büszkén nézegette az új tankönyveket és közöttük a kötelezően bevásárolt Újszövetséget. Érettségi után pedig — nem olyan büszkén ugyan, de megállapította, hogy jól vigyázott rá, mert még mindig olyan, mint az új. Hogy különösen tiltottak volna a Biblia olvasásától (amint ezt nálam jóval fiatalabb nyugatiak még mindig emlegetik), azt nem hiszem, de arra sem emlékszem, hogy túlzottan sürgette volna valaki az olvasását. Az is lehet, hogy én különösen rosszul hallottam „erre a fülemre.“ Az bizonyos, hogy később gyakran gondoltam: „talán mégis jó volna rendszeresen olvasgatni az írást de a Biblia nyugodtan porosodott a polcon. A II. vatikáni zsinat hozta meg a változást. János pápa nemcsak az Egyház ablakait tárta ki a világ minden útja felé, de a Szentírást is újból a hívek kezébe adta. A látóhatár kinyílt, kitágult. Kérdések özöne árasztotta el a hívőket. Sokan fordultak a „forráshoz“, hogy feleletet, új, szilárd alapot találjanak a nagy zűrzavarban. Gombamódra szaporodtak, alakultak a bibliakörök mindenütt. Én sem halogattam már tovább, és csatlakoztam én is. Azóta sok különböző körnek voltam tagja. Mindegyiknek megvolt a maga sajátos jellege, és minden vezető más-más módszerrel próbálkozott. Ami azon27
