Szolgálat 39. (1978)
Tanulmányok - Fr. J. Schierse: A keresztény szentírásmagyarázat céljai és útjai
bizonyára nem vonja ki magát a szöveg igénye alól, hanem a helyzetnek és a tartalomnak megfelelően értelmezi. Integratív módszer Az integratív módszer nélkül a bibliamagyarázat gyakran tévútra és bizonytalanságba vezetne. Osak kevés szöveg tartalmazza miniatűr felvétel módjára az egész evangéliumot, a teljes és csorbítatlan üzenetet. Egy ismert szómagyarázat szerint az eretnekség lényege abban áll, hogy egyes oldalakat, részigazságokat ragad ki, és ezt adja ki egésznek. A gyakorlati bibliai munkában mindig újból megtapasztaljuk, milyen nehézséget jelent már különféleképpen hangzó bibliai helyek összhangba hozatala is. Még kényesebbé válik a probléma, ha úgy látszik, hogy bibliai kijelentések ellentmondanak valamelyik egyházi tanításnak, mint pl. Márknak az a helye (6,3), amely egész elfogulatlanul beszél Jézus „fivéreiről és nővéreiről“. Ha ilyen esetekben a vita csupán csak a vitatott történeti tényekkel foglalkozik, az nem elégíti ki sem a Szentírás „lelki olvasásának“, sem a „teológiai kommentárnak“ az igényeit. Az integratív módszer azt kívánja, bogy vegyük tekintetbe az egyházi dogma kötelező mércéit, és így a hivő gondolkodást a dolgok széléről a közepére, az egyes oldalakról az egészre irányítsuk, Jézus Krisztus egyetlen személyére, aki „igaz Isten“ és „igaz ember“, úgy, hogy „mind a két természet sajátos jellege megmarad“ (kalkedoni zsinat). A tudományos exegézistől eltérően a hivő szentírásértel- mezésnek nem kell tartania attól a szemrehányástól, hogy megsérti a szakmai illetékesség határait. Ahol Isten igéje az egész embert igényeli, felelőtlenség lenne kitérni a döntések elől, vagy részigazságokkal fizetni ki a kérdező bibliaolvasót. Aktualizáló módszer Az újkori exegézis joggal óvott bibliai szövegek elhamarkodott, meggondolatlan aktualizálásától. Megismertette velőnk nem egy olyan elképzelés és magatartási szabály szociális-kulturális időhöz kötöttségét, amelyeknek eddig változhatatlan, kinyilatkoztatott igazság-jelleget tulajdonítottak. így lehetetlenné vált, hogy a Bibliát minden időkre érvényes receptkönyvnek tekintsük, amelyet csak föl kell ütni, hogy az élet minden kérdésében megkapjuk az egyedül helyes feleletet. Sajnos a Bibliával való „fundamentalista“ visszaélésnek ez a jogos kritikája azt a benyomást keltette, mintha most már egyáltalán nem is lenne szabad az írás után igazodni. (Fundamentalizmusnak nevezzük azt a mindenekelőtt egyes amerikai egyházakban dívó magatartást, hogy a Bibliát a történetkritikai és természettudományi ismeretekre való minden tekintet nélkül magyarázzák, úgyhogy szinte isteni orákulum jellegét kapja. Mifelénk is terjedőben van egy bizonyos irányzat, hogy nehéz problémákat — bibliai idézetekkel „oldjanak meg“.) Legalábbis sok hivő elveszítette elfogulatlanságát a szövegek iránt, mert nem mernek már ítéletet mondani, hogy mi időhöz kötött, és mi továbbra is érvényes. > 13
