Szolgálat 38. (1978)
Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: A missziós munka teológiája a zsinat után
hogy a Szentieteknek ez a működése minden ember életének minden pillanatát átfogja, és ezért — ha megnyitják szívüket a bízó szeretetnek — minden perc az üdvösséghez vezető pillanattá válhatik számukra. A katolikus egyházban már több évszázad óta az a felfogás vált uralkodóvá, hogy a jóhiszemű nemkeresztónyek Krisztus kegyelme által üdvösségre juthatnak. A II. vatikáni zsinat magáévá tette ezt a felfogást (LG 16). Minthogy Isten minden ember üdvösségét kívánja — mondja a zsinat —, a Szentlélek lehetőséget ad minden embernek, hogy egyesüljön Krisztus halálának és feltámadásának misztériumával (GS 22). Teljesen félreértené ezt a zsinati tanítást, aki úgy értelmezné, hogy máris mindenki befogadta az Isten kegyelmét és hitből, szerétéiből él. Elég egy pillantást vetni a világra ahhoz, hogy meggyőződjünk: nincs így. Másképp festene a föld, ha már mindenki befogadta volna Jézus szívének szeretetét! Még a keresztények közül Is jaj de sokan állnak távol ettől! És azok, akiknek Krisztus példája nem ragyog, akiknek útját nem irányítja a Szentírás, akiket nem segít a Krisztust követő testvérek közössége, akiket nem támogatnak a szentségek, akiket húz lefelé a társadalom érdekhajhászása, mocska, jaj de nehezen hallják meg a Szentlélek halk tilinkóját, amely ott muzsikál csendesen szívük rejtőkében! Vagy ha meg is hallják, milyen nehéz eldobni világi okosságot, szégyenkezést, restséget, és táncra perdülni a tiliokó zenéjére! Maga az Isten rendelte úgy, hogy azt, amit a Szentlélek csendesen sugall minden ember szívének, világosan szemünk elé állítsa szent Fiának, Jézusnak élete, halála, feltámadása, és megtapa sétáltassák velünk a Jézus létébe bele- vonzó szentségek. Az evangéliummal és a szentségekkel való találkozás: Isten szava mi hozzánk, ö békít ki bennünket magával és magunkkal, hiszen ő a Béke (Ady), és ha valaki már az evangéliummal való személyes, tudatos találkozás előtt, Krisztus halála és feltámadása jóvoltából, a Szentlélek által részesült is volna a krisztusi Isten-fiúság kegyelmében, mi sem természetesebb annál, mint hogy tudassuk vele: ki az, aki érte is meghalt és feltámadt, ki az, akinek hálát adhat azért, hogy van, hogy él és hogy örökké élni fog. Ha így fogjuk fel a zsinat tanítását — és csak ez a felfogás felel meg a zsinat szándékának —, ez a tanítás nem fogja gyengíteni az Egyház missziós lendületét. Ellenkezőleg: nagyobb önbizalommal szólhatok Krisztusról nem keresztény testvéremnek, ha tudom, hogy nem valami ismeretlen, egzotikus dologról beszélek neki, hanem olyasvalamiről, amit már régóta súg szívébe a Szentlélek. A megtérés: felismerés; végre megismerem és befogadom annak a Valakinek nevét, aki szeretetével már mindig bearanyozta létemet. A zsinat szellemében folytatott hithirdetés természetesen mindig tiszteletben fogja tartani a vallásszabadság elvét, vagyis sosem fogja gazdasági, társadalmi, politikai vagy fegyveres nyomás alkalmazásával kényszeríteni az embereket a kereszténység elfogadására. A múltban ez sajnos* néha megtörtént, de a jelenben az Egyháznak erre módja nincs; sőt még ha módja volna is, 10
