Szolgálat 38. (1978)
Könyvszemle - Török József: A magyar pálosrend liturgiájának forrásai (Őry M.)
kiegészítve az ott talált freskók ikonográfiájával és ikonológiájával. Igazat kell adnunk a kutatónak, amikor ezt a képsorozatot valóságos ars praedicandi-nak nevezi. Az emlékkönyv értékét maga a megyéspüspök foglalja össze epilógusában: „Tanulmányai különböző mélységben tárták föl keresztény múltunk gazdagságát, de mindegyik írásból ugyanaz a hit, templomaink, liturgiánk, egyházmegyénk és egyházunk iránti őszinte szeretet és ragaszkodás sugárzik“ (537). Benkő A. — Öry M. Dr. Török József: A magyar pálosrend liturgiájának forrásai, kialakulása és főbb sajátosságai (1225—1600). Budapest 1977, 229 o. (A Budapesti Hittud. Akadémia Kiadványai.) A könyv doktori értekezés, Gondos, módszeres munka. Kitűzött céljának megfelelően részletesen ismerteti és szakszerűen elemzi a pálos liturgia emlékeit: a mise- és zso- lozsmás könyveket, rituálékat, liturgikus kalendáriumokat, a rend himnuszgyűjteményét, néhány rendi és apostoli gyakorlatot. A végén a pálos liturgiát alakító tényezők között a magyar—római, azaz esztergomi liturgián kívül kielemzi az ágostonos és domonkos kapcsolatokat is. (A pálos regula ui. az ágostonoson alapul.) Kutatását a prepaulinus korszak első megnyilatkozásától az önálló rendi rítus feladásáig — eddig a sajnálatos tényig terjedő időre korlátozza. A szakemberek számára csemege a bőséges források — kódexek, ősnyomtatványok, nyomtatványok — eredetének kutatása, osztályozása, kritikai elemzése. Élveztem a leleszi antifonálé eredetére vonatkozó érvelését, amelyben negativen dönt: nem pálos kódex, hanem világi papok számára készült (27—31). Kár, hogy egyik-másik alapvető forrásból csak másodkézből merít. Gondolom, ma a fénymásolatok korában talán nem okozott volna nagyobb nehézséget pl. egy göttweigi diurnálé vagy a St. Paul-i konsti- túció néhány oldalát lemásoltatni. Minket mint lelkiségi lapot a források kiaknázása, a gyökerek ismertetése után bemutatott élet érdekel elsősorban, mert belőle kihámozhatjuk a rend sajátos lelkiségét. Bertalan pécsi püspök 1225-ben, a prepaulinus idő hajnalán már így buzdítja a pa- tacsi remetéket: „Akik előrehaladni akarnak, minden gyakorlatukat, ti. imáikat, elmélkedéseiket, olvasmányaikat, vigíliáikat, böjtjeiket, kétkezi munkájukat és mind a külső, mind a belső ember igyekezetét e célra irányítsák, hogy így egyenes úton könnyebben és alkalmasabban jussanak el az örök Bölcsesség és Szeretet ízlelésére" (14). Ezek lesznek a megszervezett pálosrend istentiszteleti gyakorlatai. Szerzőnk a szorosan vett liturgikus gyakorlatokat ismerteti: alapvetően a zsolozsmát és a misét, továbbá a himnuszéneklést, a körmeneteket, a szentbeszédet és a pálosokra jellemző Mária-tiszteLetet. A zsolozsmázás az ajkak dicsérete. De már a noviciust figyelmeztetik: „az legyen a szívben is, ami az ajkon". A kánoni flórákat a nap szakainak megfelelő időben — tehát éjjel is végezték, vasár- és ünnepnap a templomban, hétköznap a kolostorban. A zsoltárok mellett kiemeli a himnuszok különös szerepét. „A himnuszok a vallásos életnek épp olyan velejárói, mint a hitvallások, mert az egész embert betöltő hitélmény egyformán érinti az értejem és az érzelem szféráit" (110). Kutatása folyamán 148 himnuszt talált a pálos breviáriumokban, köztük néhányat Csanádi Albert pálos szerzőtől. Az 1537-es misszálé 83 szekvenciát tartalmaz. A mise külső keretében a domonkos formát követi. A vizet a borral az elején vegyítik. A konstitúciók főleg a miséző pap lelkületét hangsúlyozzák. Minden mise előtt tisztítsa meg lelkét, vágyódjék a szentség után, mert nem igen szeretheti Istent, aki figyelmetlen, áhítat nélküli, hanyag, szórakozott, fegyelmezetlen és rest. Nemcsak a liturgiatörténet, hanem a magyar kultúrtörténet szempontjából is érdekes, amit az egyházi ünnepkörök pálos szokásairól ír: a karácsonyi és húsvéti mise alakításáról, barkaszentelő körmenetekről, nagypénteki keresztcsókolásról stb. A függelékben több mint 80 votívmise jegyzékét hozza. 91
