Szolgálat 38. (1978)
Eszmék és események - Ngilekiro hatodik jelentése püspökének (Kurt Benesch)
bóí megmaradt. Még a délelőtt folyamán vettük hátizsákjainkat, és folytattuk az utat a következő faluba, Kakandába. A hátizsák, a hőség és a meredek dombok kifárasztottak. A faluba érkezve jól esett leülni egy narancsfa árnyékában. Estig bőven jutott idő az imádkozásra meg az alvásra is. Megvártam, míg a falu lakói éhségüket lukuval csillapították. Először a tyúkok foglaltak helyet a fejem fölött a narancsfán. Utána gyülekeztek körülöttem a falu lakói, hogy esti misével tegyünk pontot a napra. A fiatalság még táncolt egy kicsit a tam-tam tüzes ütemére, aztán ők is elcsendesedtek. Szept. 12. Valamikor egy tanárom kérdezte Esztergomban: „Tudják kérem, hogy a gyógyszertárak cégtábláján miért látható gyakran egy kígyó? Nem. Hát azért, mivel ott a gyógyszerek a betegeket kígyó gyítják.“ Ezt juttatta eszembe a mai nap. Engem is kigyógyíthatott volna az a kígyó, amelyet reggelire fogyasztottam. De nem gyógyított ki. Egyre erősebben kezdett fájni a derekam. Talán túl hosszú ideig ültem Kiseletiben az Inzia hűsítő vizében. Néha össze kellett szorítanom a fogaimat, de befejeztem a misét, és megkereszteltem néhány csecsemőt. Jókor jött ez a kis derékfájás, hiszen központi állomáshelyem, Kalenge már nincs messze. Minden lépés nehéz volt, de egy nap múlva két bot segítségével szerencsésen központi állomáshelyemre jutottam. A falu főnöke egy hangszeren, kimbendén játszott, amikor üdvözöltem. Lába alatt leopárdbőr terpeszkedett. A házamban hűséges macskám, a zuhanyozó alatt pedig egy magányos skorpió várakozott rám. Pálinkás István SVD NGILEKIRO, EGY EURÓPÁBAN MŰKÖDŐ AFRIKAI MISSZIONÁRIUS HATODIK JELENTÉSE PÜSPÖKÉNEK Ausztria, 2101. január elsején Kedves Püspök Testvér! „Afrikai falunk“ igazán gyönyörű lett, köszönöm Neked. Éppen annyi családot, gyereket és nagymamát küldtél, amennyi szükséges. És igen jól is érzik itt magukat. Ha a tér alatt nem robogna el minden öt percben egy földalatti, azt hihetnék, otthon vagyunk. Szép kunyhók, szavannafű, kerek falutér, műhelyek, fogadószoba a látogatóknak és óvoda, ahol Kuki nagymama már húsz fehér gyereknek mond mesét. No meg persze a templom, ahol minden nap imádkozva és táncolva tartjuk istentiszteletünket. Csak a pálmákat kell november végén megint visszavinni a melegházba. Kint mégis csak hideg van. Vártam, hogy kíváncsiságuk és szenzációéhségük majd hozzánk húzza az embereket, ez is volt a titkos vágyam, hogy lássák, milyen vidáman élünk, és egyszer talán föltegyék maguknak a kérdést: milyen erő mozgatja ezeket a feketéket, sőt talán maguk is megkívánják ennek az örömnek a megízlelését. De hogy ennyien jöjjenek, azt mégsem vártam. Már első nap valósággal megrohanták a falut, és csaknem összetiporták az asszonyokat meg a gyerekeket. Három napra be kellett csuknunk, és mindent rendbehoznunk. A gondnok persze előre figyelmeztetett, hogy köteleket kellene kifeszíteni, mint Schönbrunn- ban. „Mit gondol — mondta —, milyen állapotban lenne ma Ferenc József ágya kötélkorlát nélkül? Még jobb lenne vizesárok.“ Rémület fogott el. „Nem vagyunk ragadozó állatok!“ „Ti nem — felelte —, de a publikum.“ Úgy látszik, ismeri honfitársait. 73
