Szolgálat 38. (1978)
Eszmék és események - Msgr. Bakole levele
van szó, de a haladást erőteljesebbé, általánosabbá, gyorsabbá kell tenni. Nagyrészt pedig valóban új megközelítésre van szükség, amely a lelkipásztoroktól komoly szemléletváltozást kíván. Mindenképpen arról van szó, hogy fölfedezzük az Egyház lényegét, alapjait, úgy, ahogyan Jézus indította útnak. Tehát nemcsak a körülmények kényszerétől kiváltott alkalmazkodás ez, hanem mindenekelőtt visszatérés a keresztény mozgalom kezdeti lendületéhez, az Alapítója iránti hűség segítségével. A jelszó tehát a következő: találjuk meg az Egyház minden formájának a forrását: azt, ahol ketten vagy hárman találkoznak, hogy jobban megismerjék, jobban szeressék Krisztust, és imádságban egyesüljenek vele. Minden lelkipásztori tevékenységnek erre kell összpontosulnia. Elmélkedésetek megindítására néhány jellemző pontban meg akarjuk jelölni a szemléletmódban megvalósítandó változásokat. a) Az Egyház: nép. Ahelyett, hogy erősen a klérustól irányított szervezetnek tekintenénk, hangsúlyozni kell alapvető népi jellegét. A mi Egyházunk még túlságosan a papok és szerzetesek ügye; ók beszélnek, ők kezdeményeznek, ők viselik a felelősséget. A keresztények pedig általában hallgatják őket, és megvalósítják, amit mondanak. Túl sok egyházi tevékenység van a papokhoz kötve, és ez igen ingataggá teszi helyzetünket. A keresztények gyakran nem tudnak azonosulni egyházukkal, a lelkipásztorok és szerzetesek pedig nem illeszkednek bele eléggé az alapba (életstílus, távolság a hívők tömegétől, a vallás hivatásos művelőinek szerepe stb.). b) A szervezetjellegű egyháztól az Egyház, mint élet felé. Egy plébánia élete gyakran intézményesített tevékenységek egész sorának szilárd ritmusa szerint folyik (istentiszteleti összejövetelek, szervezett hitoktatás, adminisztratív és pénzügyi munka, hivatalos jellegű kapcsolat a hívekkel stb.). Ilyenformán a feladatok és felelősségek jól megoszlanak és korlátoltak. De most mindenekelőtt meg kell találni a spontán, sokszor kevéssé megszervezett életet, értékelni az alkalmi, előre nem látott kezdeményezéseket. Ne az legyen a gondunk, hogy szervezzünk, szerkezetet adjunk, ne is az, hogy az új kezdeményezéseket befogjuk kereteinkbe. Ez legyen a gondolkodásmód: csak terjedjen az evangelizálás és csak jól csinálják, nem számít, ki csinálja és hogyan! Le kell építeni lelkipásztorkodásunk intézményes jellegét, és ösztönözni a még szunnyadó életet és karizmákat. így új felelősségérzet, új szolgálatok vannak ébredőben: fogadjuk hittel őket. Találjuk meg hát az Egyházat legkisebb szintjén: a bázisközösségekben, vagy egész egyszerűen: ott, ahol ketten vagy hárman együtt vannak az Ő Nevében. c) Attól az Egyháztól, amelyben az odatartozás főleg egy névtelen csoporttal való azonosulásban fejeződik ki (vasárnapi istentiszteleti gyülekezet, szentségek vétele), el kell érkeznünk egy valóban személyes, bensőségesebb, alkotóbb jellegű meggyőződésen alapuló odatartozás hoz. A keresztények 70
