Szolgálat 38. (1978)
Az egyház szava - Új missziós korszak (Holland püspöki kar)
egyének és mint részegyházak közeledünk egymáshoz és együtt működünk egymással. Nem is kell hangsúlyoznunk, hogy amikor Krisztusban való közösségük élésére és megerősítésére hívjuk fel a keresztényeket, ezzel nem arra buzdítjuk, hogy elszigetelődjenek az emberi társadalom egészétől. Ellenkezőleg! Ha a keresztényeknek és az egyházaknak Krisztus akaratából nem szabad elhagyniok egymást, akkor ez éppen a világ miatt történik, amelyet meg kell szabadítaniok és újjá kell teremteniük az ö Lelkében. Ha a helyi egyházak kölcsönösen kicserélik ajándékaikat és tapasztalataikat, jobban fogják tudni szolgálni az emberiséget. Ha egységben maradnak egymással, akkor — bár tökéletlenül — bemutatják a népeknek egy eszményi közösség képét, amelyben az emberek egyetlen test tagjaiként szolgálják és támogatják egymást. Amikor a jelenlegi átmeneti időszakban más kapcsolatokat igyekszünk teremteni Ázsia, Afrika, Óceánia és Latin-Amerika egyházaival, vigyáznunk kell, hogy ugyanúgy a Krisztusban való közösségre építsünk. Ez a közösség a legerősebb indítéka a Krisztus-hivők kölcsönös felelősségre való kötelezettségének. Felelősség egymásért Aki teljes szívéből az Úré, az törődik az egész testtel, amelynek ő a feje, és minden egyes taggal, amelyből ez a test áll. Senki sem maradhat közönyös, amikor a test valamelyik része elpusztul, vagy nem képes jól működni. Az Újszövetség elmondja nekünk, hogy a keresztények ezt az első naptól kezdve megértették és élték. A jeruzsálemi közösségben mindenki szoros egységben élt. „A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük“ (Csel 2,44). Mindnyájan egy emberként voltak együtt (5,12), „mind egy szív, egy lélek volt" (4,32). Jézus evangéliuma egyesítette őket, és ösztönözte, hogy a közösbe adják lelki és anyagi javaikat. Ugyanez az evangélium az egyes közösségeknek a szolidaritás és kölcsönös segítőkészség fejlett szellemét sugallja. Mikor a jeruzsálemi keresztények korintusi testvéreiktől a segítség kiemelkedő megnyilvánulását tapasztalták, Pál ezt írja a korintusiaknak: „Istent magasztalják, mivel készségesen vallomást tettetek Krisztus evangéliumáról, és bőkezűségetekkel kifejezésre juttattátok a velük és a többiekkel való közösséget“ (2Kor 9,13). Galácia (1Kor 16,1) és Macedónia egyházai (2Kor 8,1), mindegyik a maga lehetőségei szerint, segítették a judeai testvéreket (Csel 11,29-30) és a jeruzsálemi szentek közt élő szegényeket (Gál 2,10), mert ugyanabból az evangéliumból éltek, és egyek voltak Krisztusban. A II. vatikáni zsinat ennek a bibliai hagyománynak a vonalát folytatta azzal az állításával, hogy a püspököknek testvéri támogatást kell nyújtaniok más egyházaknak, az ősegyház szokása szerint (LG 23). Ebben nyilvánul meg az egyházak közössége és együttműködése, s ez ma is nagyon szükséges ahhoz, hogy folytathassák az evangélium hirdetését (AG 38). 57
