Szolgálat 38. (1978)
Az egyház szava - Új missziós korszak (Holland püspöki kar)
ŰJ MISSZIÓS KORSZAK Részlet a holland püspöki kar 1974-es körleveléből A kölcsönös támogatás Együtt Krisztusban Hogy a helyi egyházaknak a ránk virradó missziós korszak során mélységes egységben kell maradniok egymással, azt könnyen megértjük mint korunk követelményét. De az elválást tiltó legmélyebb indíték nem azokban a körülményekben van, amelyek között ezeknek az egyháznak élniük és dolgozniok kell, nem is problémáikban, amelyek ma fölmerülnek, holnap talán már megoldódnak. A legmélyebb indíték egy állandó adottság: Krisztusban való kölcsönös közösségük isteni ajándéka. Pál apostol a leveleiben egy képpel fejezi ki, amit mondani akarunk: egyetlen test tagjai vagyunk, amelynek a feje Krisztus. A keresztények — írja Pál — Isten Leikétől megszentelve, benne megigazulva, a keresztség által egy testet alkotnak Jézus Krisztussal (1Kor 6,11; Róm 6,3). Ez a tény ugyanígy új viszonyt teremt egymás között is. Mindannyian, zsidók és görögök, rabszolgák és szabadok, egy test lettünk a keresztség által, az ugyanegy Lélek erejében. Az emberi testnek sok és különféle tagja van, mégis egyetlen egész. És a tagoknak — amelyek mindegyikének megvan a testben a maga helye és szerepe — külön-külön foglalkozniok kell egymással, jó összhangot alkotva. Rendes körülmények között nem lehet köztük diszharmónia (vö. 1Kor 12,12-26). Ugyanígy fest a keresztények közösségének a viszonya. Egyetlen testet alkotnak Krisztusban, és mint ennek a testnek a tagjai függnek egymástól (Róm 12,4-5). Krisztus testét alkotják, mert egymás közötti közösségük eredete őbenne van, és vele való egységük arányában nő. A talentumok kicserélése Pál ezért arra kéri a keresztényeket, hogy közösségeikben érvényesüljön ez a mély indítékú testvériség, és igazán legyenek szolgálatára egymásnak, mindenki mindazzal az adománnyal vagy tapasztalattal, amit Istentől kapott. Ugyanez az indíték arra is kötelezi a keresztényeket, hogy mint Jézus Krisztus közössége, élénken törődjenek azokkal a helyi egyházakkal, amelyek másutt születtek az evangelizálás során. Amit megkívánhatunk az egyes hívőktől közösségi életükben, azt ugyanilyen okokból joggal elvárhatjuk a helyi egyházaktól Isten nagy közösségében, az egyetemes egyházban. Ezek az okok: Krisztus, vele való egységünk, testében, az egyházban való közösségünk egymással. Hisz ő valóban feje az egyetemes egyháznak is (vö. Kol 1,18). Jézus Krisztus, aki mindenütt vezeti és egyesíti közösségét, a szegletkő is, alapként tartja fönn az egyház egész épületét (Ef 2,21). Tanúságot kell tennünk erről azzal a móddal, ahogyan mint 56
