Szolgálat 37. (1978)
Könyvszemle - Cserháti József: Mindennap együtt az Úrral (R.)
való fenyegetettségét érzi át a lélek. Erre csak a hit, remény és a szeretet egész bevetésével lehet válaszolni. Hány hivatásához hűséges, de súlyos egyéni problémákkal küzdő pap számára lehet hathatós vigasztalás Rahnernek az a megállapítása, miszerint Lisieux-i Szent Teréz hite életének utolsó szakaszában a korábbiakhoz viszonyítva a legsúlyosabb próbának volt kitéve, és éppen ezáltal jutott el tökéletességének csúcsára. Ennek megértéséhez azonban — ezt hozzá kell tennünk —, a misztikának és Szent Teréz minden stilizálástól mentes, valóságos élettörténetének ismerete szükséges. Rahner a szegénységgel kapcsolatban a társadalmi állásfoglalás tekintetében is megmutatta az irányt. A papnak Jézus követésében a szegények és a másoktól szenvedők mellett van a helye. Nem lehet közömbös, és nem lehet semleges. Ezt a követelményt is szabatosan meghatározta, ha nem is öntötte egészen konkrét formába. A megyéspüspök elhangzott szavaiból megragadja az olvasót az, amit ő is Rahner kifejezésével hirdetett: A holnap papja átdöfött szívű ember, éppen ebből származik küldetésének ereje. Mondta ezt az után a mérlegelés után, amelyhez alapot az osztrák papság körében végzett szociológiai felmérés és a problémákkal terhes korunkban hosszú egyházkormányzati tapasztalata nyújtott. Az eucharisztikus áldozat a zsinat tanítása szerint megjeleníti a papság egységét, ezért ez szolgáltatott alkalmat arra is, hogy a megyésfőpásztor felhívása elhangozzék az igazi belső papi egységre, az együttmunkálkodásra, az egymásért munkálkodásra és az egymáshoz közeledésre. S ennek túl minden külső cselekedetnek a papi lelkiség benső lényegéhez kell tartoznia. Egyébként ő mutatott rá a papi lelkiség egész témakörének központi jellegére és fontosságára már az előszóban: Az újítások korában a strukturális újítások előfeltételei a hatékony lelkipásztori tevékenységnek, de azt csak a személyes megújulás hordozhatja. A gazdag tartalomhoz rövid megjegyzést szeretnénk még hozzáfűzni. Az Egyház a ma, és bizonyosra vehető, hogy a holnap papjának is a napi zsolozsma zsoltáraiban alapvető irányt és lelki táplálékot nyújt lelkiségének kialakításához. És S ionnak évezredek óta el nem halkuló dalaiból ugyancsak nem hiányoznak a lesújtottság, a megalá- zottság, a testi-lelki mély fájdalom jajszavai. Viszont alig akad olyan zsoltár, amelyben ne törne fel a remény, Isten segítségének tudata, vagy az üdvösség előre vetett fénye. A megváltásnak és Jézus feltámadásának hitében — ez állítja teljes megvilágításba a zsoltárok bizakodó hangulatát —, azzal a meggyőződéssel zsoltározhat, és aszerint alakíthatja magatartását korunk papja, hogy mikor arra törekszik, hogy életének ritmusát a zsoltárokéhoz igazítsa, akkor nem a fikciók világában jár; nem vágyálmokat vetít ki a képzelt valóság világába. Nem bénul meg cselekvőképessége a külső és a belső problémák következtében, hanem az apostol példáját követi: „Mester, egész éjszaka fáradoztunk, de semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót“. K. G. Cserháti József (szerk.): Mindennap együtt az Úrral. Liturgikus szövegek és elmélkedések. Szent István Társulat, Budapest 1977, 630 o. A népszerű elmélkedési szöveggyűjtemény harmadik, befejező kötete az A) év liturgiáját követi nyomon. Cserháti József pécsi püspök irányításával Dr. Bán Endre, Bors László, Dr. Csőgl János, Kele Pál és Várnagy Antal állította össze, valamennyien lelki- pásztorok. A szentírási szövegek mellett hat-nyolc soros gondolatébresztő és egyben imává alakított elmélkedés vezeti be a témába vágó gondolatokat: teológusok és filozófusok, írók, költők, művészek, világi és egyházi szerzők, egyházatyák és mai gondolkodók stb. műveiből vett idézetek sorakoznak fel. Bizonyára ez a kötet is — mint az előzők — sokak segítségére lesz az imádságban. Cserháti püspök a bevezetőben Ígéri, hogy a jövő évtől kezdve új sorozatot indítanak, „Találkozás Istennel“ címen. Ennek célja elsősorban az lesz, högy a teológiai igazságokat hozza közel Isten népéhez. Előre üdvözöljük ezt az igényes vállalkozást. R. 90