Szolgálat 37. (1978)

Tanulmányok - Rácz Imre: A kérügma teológiája és jelentősége lelkipásztorkodásunkban

ma irányában, ha nem akarja elveszíteni saját valódiságát, és nem akar az eltévelyedés veszedelmébe kerülni.“

Az ún. kérügmatikus teológia azt követelte, hogy a tudományos, szisztematikus, skolasztikus teológia mellett legyen egy inkább gyakorlati-didaktikus célkitűzésű teológia, amely különösen a lelkipásztorkodó papság kiképzésében kapjon szerepet. Ez az elgondolás abból a helyes meglátásból született, hogy a lel-készkedő papság a teológiai fakultásokon ugyan kielégítő tudományos kiképzést kap, de igazi feladatára hiányosan készítik elő. A kérügmatikus teológia mégsem tudott tért hódítani. Jól is van ez így, hiszen veszélyes lenne két teológiai irányt teremteni, amelyek egyike a „verum“, másika pedig a „bonum praedicabile“ után igazodnék. Célunk inkább az legyen, hogy egész teológiánk az aktuális igehirdetés szolgálatában álljon, a mai ember hitbeli szükségeit tartva szem előtt, és ne elégedjünk -meg az iskolás teológia ugyan helyes, de lényegében meddő tételeinek puszta ismételgetésével.

Ezzel aztán el is jutottunk gondolatmenetünk második pontjához: a kérügma teológiájából megkíséreljük levonni a következtetéseket gyakorlati lelkipásztori munkánk számára.

B) Gyakorlati tételek

1) Minden keresztény igehirdetés alapja Isten hozzánk intézett szava, amelyet a Szentírásban találunk meg hamisítatlanul. Bár a mai igehirdetés a mai ember üdvösségét akarja előmozdítani, igazodnia kell a kinyilatkoztatott igazságokhoz. Igehirdetésünk tehát csak akkor lelkiismeretes, ha bibliai ismereteinket a szentírástudomány mindenkori álláspontjának megfelelően korszerűsítjük. Elsősorban nem arról van szó, hogy tudományos eszmefuttatások kerüljenek be prédikációnkba. Ez éppen a kérügma szelleme ellen lenne. De minél jobban megértjük, miért hangsúlyoz az apostoli igehirdetés bizonyos körülmények között bizonyos igazságokat, annál inkább megtaláljuk az üdvösséget közvetítő hangot hallgatóink irányában.

2) A kérügmatikus igehirdetés második föltétele az egyházban törvényesen -igazolt igehirdető. Pappászentelésünk, jurisdikciónk jogilag ugyan törvényesít bennünket, — hogy azonban Isten is hitelesítsen, ahhoz többre van szükség. Elsősorban arra a magatartásra, amelyet a „sentire cum Ecclesia" (az Egyházzal érezni) fogalmával szoktunk körülírni. Persze aligha értelmeznénk ezt a fogalmat helyesen, ha azt értenénk rajta, hogy pusztán elöljárói rendeletekre kell várnunk, és ismételgetnünk az előírásokat. A „sentire cum Ecclesia“ magatartása nemcsak felülről lefelé mutat. Igehirdetésünk mai erőtlenségének oka talán éppen abban keresendő, hogy túl lanyhán keressük az üdvösségnek a mai ember számára is járható útját. Hallgatóink végül is rendszerint nem a püspöki kollégiumok tagjai, hanem a világi hívek közül to- borzódnak; agyuk és szívük számukra érthető hangokra szokott csak megmozdulni. Jogosan gyaníthatjuk tehát, hogy Isten azt az igehircfetőt fogadja el, akinek szavát szívesen hallgatják és megértik az emberek.

14