Szolgálat 37. (1978)

Tanulmányok - Rácz Imre: A kérügma teológiája és jelentősége lelkipásztorkodásunkban

3) A sentire cum Ecclesia fogalma — mint láttuk — magában foglalja a „sentire cum homine“, az emberekkel való együttérzés magatartását is. Az ige hallgatói iránti érdeklődés, szeretet, sőt a velük való azonosulás készsége nélkül kérügmatikus igehirdetés alig elképzelhető. Diákjainkat például nehezen tudom megérteni az előadóterem katedrájának magasából. Sokkal közelebb jutok hozzájuk és problémáikhoz, ha összeülök velük borozgatásra, ha együtt izgulok velük vizsgáik előtt, vagy ha egymást biztogatjuk síelés közben. Csupán így ismerjük meg az idők jeleit, amelyekről a zsinat is annyit beszélt, csupán így látjuk meg a kérdőjeleket, amelyek válaszra várnak. Sokszor az az érzésem, hogy szószékeinkről előszeretettel olyan kérdésekre hangzanak el válaszok, amelyeket senki sem tett fel. Következésképpen alszik is mindenki, vagy ha nem, az inkább megszokásból vagy udvariasságból történik. Pál apostol példájának is ösztökélnie kell minket: ő nem csupán az igehirdető alanyi — vagy mint Krisztus szócsöve eszközi szerepében látja magát, hanem saját prédikációjának tárgyaként is szerepel: Krisztus-élményéről beszél, vagy saját gyöngeségeinek és tökéletlenségeinek béklyóiról szól.

4) A hallgatóság állapotbeli különbözőségének szem előtt tartása. Tudatában vagyok, hogy ezzel a tézissel majdnem lehetetlent követelek. Különösen ma, amikor a papság számának csökkenésével mind kevesebb lehetőségünk nyílik arra, hogy kor, iskolázottság, foglalkozás vagy más kritériumok szerint különbséget tegyünk. Ehhez járul, hogy hallgatóságunk nagyon különböző eszmei, politikai, vallási meg kor- és foglalkozásbeli háttérből kilépve látogatja istentiszteleteinket. Érvényes gyakorlati megoldást sajnos nem tudok ajánlani, de magát az elvet nem akartam említés nélkül hagyni.

5) Hitünk minden igazságát nem tudjuk minden prédikációban egyforma nyomatékkai kiemelni. Ezt a tényt nemcsak tudomásul kell vennünk, de pozitiven kell értelmeznünk. Feljogosít arra, amit már az apostoli igehirdetés is megtett: kiválasztani azokat az igazságokat, amelyek hic et nunc fontosak és a hallgatóság részére üdvösséget hoznak. A hitigazságok hierarchiájáról szóló irányelvet a kérügmatikus igehirdetés érdekében megtoldhatjuk azzal, hogy csak az a szó gyümölcsözik, amely jó földre talál. Remélem, hogy nem erőszakolom meg a magvetőről szóló példabeszédet, ha általános értelmezéséhez hozzáfűzöm: nem minden földnek felel meg ugyanaz a vetőmag. Az aratás bősége tehát nemcsak attól függ, hogy jó föld fogadta-e be a magot, hanem attól is, hogy a magvető figyelemmel volt-e szántóföldje minőségére. Vízparton a fűzfa, hegyen a fenyő érzi jól magát.

6) Az apostoli igehirdetés egyik legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy nem logikai érvekkel próbál bizonyítani. Elsősorban a hitre apellál, amennyiben Krisztus szavára és életére hivatkozik. Az egyházi igehirdetés viszont az idők folyamán többször, az utolsó évtizedekben különösen is a logikát hívta segítségül, és szinte kéjelgett a következetes eszmefuttatásokban. Bizonyítani akart mindent, Isten létét sem kivéve. Csupán azt értük el vele, hogy napjainkban a vallásos érdeklődés inkább a szekták sokszor irracionális világa felé törekszik.

15