Szolgálat 36. (1977)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Prohászka lelke és lelkisége

közt nem törődnek sokat a világ problémáival (...) De meg azért is érzem magam idegenül, mert nem lehet biztonságosan és bátorságosan dolgoznom, s azt kell hinnem, hogy félreértések hínárjába kerülök ..."

De aztán elül a vihar, és újra visszabillen egyensúlya. Tovább dolgozik. A régi élmény (az albanoi) ismét visszatér, de most már sok-sok élettapasztalattal gazdagodva, az élet visszás oldalát is ismerve így elmélkedik: „Nem tudom, minek tulajdonítsam, de az én lelkemben a legnagyobb hatalom a szépség, melynek teljesen hódolok. Nem értem az igazságtól s jóságtól absztraháló szépséget, hiszen ilyet nem is fogadnék el; de az igazság- és jóságnak előttem a szépségbe kell öltözködniük, mert míg ezt nem teszik, azt érzem, hogy szegények s nincs ruhájuk, az ami jár nekik (...) A szépség a legnagyobb hódító erő. Kár, hogy az Isten szépségéről semmi fogalmunk; de mi lesz velünk, ha az egyszer elénk lép, s a mi szépség-szomjas lelkünket elárasztja! Nekem a szépség ének és élvezet..." (1913. dec.15)

Másik nagy csalódása és keserűsége volt Prohászkának az ún. „keresztény kurzus" kereszténytelensége. Közéleti szereplése részben kudarcba fulladt; talán azért is, mert gyermekien egyszerű lelke és jószándékú idealizmusa nem tudta, mibe keveredett. 1920. jún. 30-án ezt írja naplójába: „ .Keresztény kurzus' kereszténység s keresztények nélkül! Ez a baj: hogy a hordónak nincs feneke; e pártnak nincs alap, szírt a lába alatt. Azok az emberek nem keresztények. Igaz, hogy elvben, theóriában elfogadják a kereszténységet, de tettekben nem vallják."

Prohászka visszavonul a napi politikától, és egyre inkább a belső világ szépsége felé fordul. A bodajki Mária-búcsú áhítatának illata megcsapja és így elmélkedik a boldogságos Szűzről: „. . . Ah, ez az igazi szépség, mely Istentől való s Istenre utal s róla beszél s tanúskodik. Ő lakik benne s sugárzik belőle. így nézem a Szüzet, s így nézek minden szépséget; nem szép nekem, ha nem szakramentális! Az asszony szépségét is így nézem! Csak ha szép lélek van benne, akkor élvezem; ha nincs, elfordulok tőle; akkor élvezhetetlen nekem, csinált virág, nincs gyökere. A gyökérből való szépség, az élő szépség, a lélekből fakadó s azt sugárzó s azt meg nem tagadó szépség az ideálom!" (1922. szept. 10)

Az 1920-as években egyre inkább az Oltáriszentség kerül lelki élete homlokterébe. Igaz, eddig is az Eukarisztia volt a napja, erőforrása; de most etö- zönli lelkivilága egét és egész tevékenységét. A naplójegyzetek lassan elfogynak, mert az Eukarisztiáról írja könyvét, amely befejezetlenül, posztumusz kötetként jelenik majd meg az Élet kenyere címen. Itt tárul fel teljes mélységében Prohászka lelke. Ezek az elmélkedések nem teológiai traktátusok (bár mély teológiai eszmefuttatásokat is találunk bennük), hanem vallomások Prohászka megélt lelkiségéről, Jézussal való legbensőbb kapcsolatairól. A legnagyobb titok — Mysterium fidei — Isten velünk és bennünk lakozása. Ezt a titkot csodálja, imádja, éli és énekli Prohászka: „ ... Az oltárhoz járulok s

54