Szolgálat 36. (1977)
Tanulmányok - Jean-Maria Aubert: A föld sója
cendens és abszolút rendeltetés felváltja és magára veszi, az utóbbiakat, az immanenseket. Tehát ezeket az emberi tevékenységeket, mondhatni a világi etika birodalmát (közgazdaság, kultúra, politika stb., amelyek által az ember fejleszti képességeit és számos szolgaságból megszabadul) nem úgy kell felfogni, mint az Istennel való találkozás puszta alkalmait. (Bizonyos egyházi körök gyakran így mutatták be.) Hanem már önmagukban is az ember isteni hivatásának anyagát, megvalósulási terét képviselik. Vagyis eltép- hetetlen kötelék van Isten keresése és az ember megvalósulása közt, mint ezt oly teljesen kifejezi a megtestesülés misztériuma. 4. Közösségi erkölcs Az ember hivatása, amint Krisztus hirdeti, közvetlenül az egyénre mint személyre vonatkozik, de azért mindig közösségi értelemben kell vennünk. Ezt jelzi az Isten Országának gondolata. Ez a közösségi kiterjedés nem valami kívülről ráaggatott dolog az evangélium erkölcsi üzenetére, hanem lényeges jellegzetessége. a) Szeretet és üdvközösség Láttuk már: Krisztus egész működése arra irányul, hogy minden embert Isten gyermekévé tegyen, hogy részt adjon nekik a szentháromságos életben, amely lényege szerint kölcsönös közlekedés és szeretet. Már most ez az isteni élet természeténél fogva arra tör, hogy — mihelyt részesedni kezdünk benne Krisztus által — szétáradjon minden emberbe, és egyesítse őket az igazi szeretet kötelékével, a szó teológiai értelmében vett szeretetben: „Én megismertettem velük a te nevedet s ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amely- lyel engem szerettél, bennük legyen és én őbennük“ (Jn 17,26). Természetesen a szeretet tárgya lényegileg az, hogy Istent szeressük, önmagáért, mindenekfölött. De ez az Isten felé tartó és Istentől származó szeretet azokban, akik élik, szükségképpen az embertárs szeretetében is megnyilvánul. Hiszen hogyan szerethetnénk Istent, ha nem szeretnénk gyermekeit, eleven képmásait? „Aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát“ (Un 4,20). Azt is megértjük, hogy Szent Pál leírhatta: „Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd embertársadat, mint saját magadat“ (Gál 5,14). „Aki embertársát szereti, a többi törvényt is megtartja ... A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet“ (Róm 13, 8.10). Az az erkölcs, amelynek ennyire a szeretet az alapja és a célja, nem lehet más, mint közösségi. És Krisztus működésének éppen ebből a radikális követeléséből született az Egyház, mint ennek az új életnek közösségi megvalósulása. Már Isten Ábrahámnak adott üdvösségígérete az Izraellel kötött szövetség alakját öltötte. Krisztus teljességre juttatta ezt a szövetséget, igazán megvalósítva Országának egyetemességében. Az ember lényege szerint társas lény, és csakis a cserében, az adásban, a közösségben és a szeretetben, vagyis a közösségi élet viszonyszövevényében tudja megvalósítani önmagát. 13
