Szolgálat 35. (1977)
Eszmék és események - Munka és pihenés (Ujváry Julianna)
férjnek összes problémáit magának kell megoldania, mert házastársának nyugodt együttlétre, csendes beszélgetésre — se ideje, se idegei? Élet ez? Mire vezet ez? Mikor fognak ezek az emberek megpihenni? Amikor olyan öregek lesznek, hogy már nem tudnak dolgozni? De mit tudnak majd akkor mást csinálni? Amikor sok pénzük lesz? Akkor, amikor nem tudják már élvezni, és nevető örököseik két kézzel szórják széjjel azt, amit egy életen keresztül gyűjtögettek? Akkor lesz idejük a gyermekeik számára, amikor azoknak már nem lesz igényük erre az időre, nem lesz igényük rájuk? Akkor lesz idejük házastársukra, amikor már nem tudnak egymásnak mit mondani, úgy elszoktak egymástól? És a halálos ágyon kétségbeesve veszik majd észre, hogy soha nem volt idejük az Isten számára? Egy nyáron gyönyörű helyen, hegyek között, erdőben végeztem a lelkigyakorlatomat. Reggel és délután volt kötött elmélkedésem, napközben jártam az erdőt, gyönyörködtem Isten szép világában. Egy nap mentemben elfogyott a kocsiút előttem, alig látható ösvénnyé változott, meredek volt, sáros, a víz alámosta. Árkot ugrottam át, kapaszkodva bokorba, faágba. Balról meredeken emelkedett a hegy, jobbról zuhant alá az alul rohanó, széles folyóig ... Én csak mentem, mert ahol ösvény van, ott lehet menni . . . Vagy két óra múlva elfogyott az ösvény, és én ott álltam a hegyipataktól körülfogott szikla tetején. Út semerre, csak visszafelé. Fáradt voltam, féltem az alámosott úttól, a lecsúszástól, a lábtöréstől — senki nem tudja, hol vagyok, hisz én magam sem tudtam . . . Rettenetesen kifáradva épp hogy beestem az elmélkedésre. És utána jött a lelkiismeretvizsgálat: Mire jöttem ide? Nem azért, hogy Istennel és a lelkemmel foglalkozzam? Mennyi gondolatom volt egész „túrám“ alatt az Istenre? Amikor kértem, hogy segítsen épen hazaérkeznem. Mit használt ez a lelkemnek, mi köze volt az egésznek a lelkigyakorlathoz? Mi volt a célom? Hogy bizonyítsam magamnak, mennyire, „fit“ vagyok? Nem akartam lemaradni társam mögött, aki mindennap megkérdezte, láttam-e ezt, jártam-e arra? Elkapott a teljesítmény ördöge? Nem tudtam csendben megmaradni magammal, féltem szembenézni problémáimmal? És akkor eszembejutott egy másik lelkigyakorlat, amikor volt valami nehéz problémám, erre elindultam és 2 óra alatt valami 15 km-t rohantam, hogy „kirohanjam“ a problémát. Mikor hazaérkeztem és az eredményre büszkén elmondtam a lelkigyakorlatvezetőnek, csendesen megkérdezte: „És nem lett volna egyszerűbb leülni a tabernákulum elé és .kibeszélni', úgy megoldani a problémáját?“ Kissé sértette önérzetemet, hogy tíz év alatt nem lettem okosabb, bölcsebb — de ez az igazság! És mennyire nem lettünk okosabbak — csaknem valamennyien! Ha szabadságra megyünk — ugyan ki megy ma közülünk pihenni? Idfegen tájak várnak bennünket: szórakozni vágyunk: éjjeleket áttáncolni, átmulatni; az egész év82
