Szolgálat 35. (1977)
Eszmék és események - Munka és pihenés (Ujváry Julianna)
amikor azt és úgy tehet, ahogy akar. Életének legfontosabb része a munkán kívüli ideje. Az ilyen ember a szabadidőben rendszerint a kikapcsolódást, a problémát- lan időtöltést keresi. Életcéljának bizonytalansága összefügg szabadidő-tevékenységének fantáziátlanságával. Nem tud mit kezdeni önmagával — legkevésbé akkor, amikor lehetőséget kap, hogy maga döntsön arról, mit kezdjen az idejével. „Nincs értelme annak a szabadidőnek, annak a hobbynak, amely a munkából való menekülést tükrözi — hanem annak, amely a munka magasabbrendű, művészi felfogása“ — mondja Georg Friedmann amerikai szociológus. Van két fajtája az embereknek, akik belevetik magukat a munkába — de különféle okból. Az egyik csoportnak eszköz a munka — a másiknak cél. Egyformán veszélyes mindkét felfogás. Az egyik csoport beleveti magát a munkába — mert pénzre, mindig több pénzre van szüksége, hogy egyre növekvő igényeit kielégítse. Hajtja magát, mert csak a teljesítmény számít előtte — és mi lesz, ha a teljesítményben lemarad, ha kevesebb lesz a fizetése, alacsonyabb a beosztása, kisebb a háza vagy a lakása, öregebb az autója, kevesebb a szabadságban lejárt kilométere, mint a szomszédjának, a barátjának, a férje vagy a felesége barátjának. Dolgozik éjjel-nappal, munka után, szombaton, szabadságideje alatt. Másodállás, másod félállás, fusizás . . . Szociológusok megállapították, hogy a kevesebb munkaidő kevesebb szabadidőt eredményez. Egy 1962^ben készült amerikai felmérés szerint a 32 órás hivatalos munkaidő mellé a dolgozók 20 %-a még egy teljes állást, 40 %-a pedig félállást vállalt. Egy magyarországi felmérés pedig azt mutatja, hogy a városi munkások vagy alkalmazottak 17, az értelmiségiek 20 %-ának volt rendszeres, vagy alkalmi mellékmunkája. A folyton dolgozók másik részénél életszükséglet lett a munka. Dolgoznak a munkáért magáért. Ezek azok az emberek, akik péntek este hazaviszik az „okvetlenül sürgős“ elintéznivalót, szabadságidőben elvállalják más helyettesítését, akik képtelenek helyüket fiatalabbaknak átadni. Ezeknek az embereknek a munka életük értelmévé vált — és ezzel elvesztették az élet valódi értelmét. Hajtják magukat — egy életen keresztül — miért? Biztos, hogy nem csak anyagiakért. Hajtják magukat, belevetik magukat a munkába, mert nem akarnak gondolkodni, nem akarnak szembenézni magukkal — vagy az Istennel. Vagy gőgösek, hiúk, önteltek, azt hiszik, más nem tudja megcsinálni a munkájukat. Ezek azok az emberek, akik, ha egyszer nyugdíjba kényszerítik őket, hamarosan összeroppannak, belepusztulnak a szabadidejükbe. Ma már pszichológusok keresik az útját annak, hogyan tudják megszabadítani az embereket a munkadühtől. Mert mit ér az a munka, az erőltetett munkával megszerzett anyagi jóiét, ha a gyermekek alig ismerik apjukat, mert vagy dolgozik, vagy esetleg a TV előtt piheni ki fáradalmait (csak gondolkozni ne kelljen!), és jaj annak a gyereknek, aki zavarja! — ha a feleségnek vagy a 6 81
