Szolgálat 35. (1977)
Az egyház szava - A kanadai püspöki kar körlevele a lelkiismeretről
ten hátat fordítottunk Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus világos tanításának: Isten, igaz, szerető Atyánk, de nem lehet gúnyt űzni belőle. Nem tételezi ez föl azt a téves régi gondolatot, hogy Isten valami zsarnok, és csak azt keresi, hol büntessen minket. Másfelől már maga szabadságunk adománya jelzi, hogy ha visszaélünk vele, mi magunk szenvedjük meg. Ebben az értelemben a lehetséges büntetés szükséges velejárója a szeretet törvényének. A szeretetet senkire sem lehet ráerőszakolni, hanem mint egy modern író (Rabindranath Tagore) megfogalmazta: „Aki elutasítja a szeretetet, azt a szeretet is elutasítja, és üvöltve fekszik a küszöbön.“ A „küszöbön való üvöltésért" aligha tehetjük felelőssé azt, aki felajánlotta szeretetét, mi pedig elutasítottuk. Azoknak a szenvedése, akik elutasítják az élet isteni normáit, a saját művük. Ezért szerintünk az a dinamikus keresztény lelkiismeret, amely mindezeket a tényeket elismeri, és ezzel valóban felszabadul. Megszabadul attól, hogy azt kelljen színlelnie: nincsen bűn, és nincs következménye sem. A HIT DIMENZIÓJA. — 28. Rámutattunk már: minden ember alapvető felelőssége azon a tényen alapul, hogy Isten teremtménye. Ennélfogva magára kel! vállalnia a felelősséget azokért a cselekedeteiért, amelyeket Isten az ő közvetlen sáfárkodására bízott. De azt Is jeleztük, hogy a kereszténynek, különösképpen a katolikus kereszténynek vezetők is rendelkezésére állnak, akiket szabadon elfogadott, akiknek küldetése, hogy segítsék fölfedezni önmagában Isten irányító világosságát. 29. Ebben az összefüggésben mindenekelőtt és mindenekfölött a Szentlélek működését kell hangsúlyoznunk az emberek szívében (vö. Jn 15,26; 16, 7-13). A II. vatikáni zsinat kiemelt bennünket abból az elterjedt véleményből, hogy a katolikus egyház monolitikus intézmény, amely még a Szentlélek hangját is ellenőrzi és mederbe szorítja. Úgy gondolták, hogy minden felülről jön, mintha csak a hívők a legvégső befogadói lennének a Lélek átszüremlésének a ranglétra felső fokaitól kezdve. Világos, hogy az Egyház hivatalos tanításában sohasem szerepelt ilyen otromba tévedés; a benyomások azonban olykor tartósabbak és egyetemesebbek, mint a tanítások. Hogy a Zsinat annyira hangsúlyozta Isten népének jelentőségét, a Szentiélekhez való személyes és közvetlen viszonyuk fontosságát, az olyan tisztázódás, amit sohasem szabad szem elől tévesztenünk (Lumen gentium 4,12). 30. Itt kell fölismernünk, hogy minden ember számára szükséges a személyes megtérés és az üdvösség elfogadása. A Zsinat kifejezetten vallotta (Lumen gentium 13,48) azt a szentírási tanítást, hogy Isten akarja minden ember üdvösségét, de ennek a szeretetszimfóniának mindig van egy második tétele is: az ember nem üdvözölhet saját hozzájárulása nélkül. Mindenkinek szabadon Istenhez kell fordulnia. Mi, akik hiszünk egy evilágit és ideigvalót meghaladó rendben, hitaktusnak hívjuk ezt az Jstenhez fordulást, az emberre vonatkozó szerető akaratának elfogadását, minthogy Isten homályosan nyilatkoztatta ki magát. Az ember szabad döntéssel fogadja el 70
