Szolgálat 35. (1977)
Tanulmányok - Morel Gyula: A munka szociológiája
biztosabban tudja vezetni híveit a liturgiában, ami a Krisztus-közösség imádsága. Minél jobban azonosul Krisztus húsvétjával, annál bensőségesebben tudja ünnepelni annak szentségi megemlékezését, az Eucharisztiát. A lelki- pásztor nem élettelen eszköz, hanem tevékenységébe beleviszi egész egyéniségét. Minél jobban belemélyed hivatásának élésébe, a megszentelődésnek annál mélyebb forrásait nyitja fel önmaga számára, s egyben az igazi hit válaszát tudja kiváltani híveiben. A papi lelkiségnek velejárója az aszketizmus. Ennek egyik megnyilvánulása a lelkipásztor életstílusa. Tehát ezt sem kell külön utakon keresni, gyakorlása felkínálkoziik a papi élet mindennapjaiban. Tegnap itt az volt a szokás, hogy a plébánosnak nagy, elegáns, lehetőleg fekete kocsija volt, mert ez „illett állásához“. Amikor St. Louisban, a nagy amerikai plébánián az új plébános megjelent kis Volkswagenjével, középosztálybeli hivei közül sokan összenéztek. Da hamar megértették, hogy lelkipásztoruk egyszerűbb életstílusa mélyen átélt papi lelkiségének egyik természetes vetülete. Hála Istennek, ma már egyre általánosabbá válik a papság közt a felfogás, hogy az autó mint „státus- szimbólum“ elvesztette, illetve kinőtte jelentését számukra. Az a fontos, hogy az autó tisztességes legyen és működjék, nem az, hogy „mutasson“ is. E pár szemelvénybőil világos, hogy a lelkipásztori munka szép, változatos, életet kitöltő hivatás, s „unatkozásra“ nincs idő, ha komolyan veszik. Sok talentumot igényel, a pap beleadhatja legjobb önmagát, fel kell használnia minden tudását, hogy híven képviselhesse a világban azt, Aki küldte. Boldog és üdvözítő az a papi élet, amelyről a pap a gyémántmisés Törnek generálissal elmondhatja: ha mégegyszer választanom kellene, akkor is ezt választanám. Morei Gyula A MUNKA ÉRTELMÉNEK SZOCIOLÓGIAI VISZONYLATAI Az emberi leghétköznapibb jelenségei érdekes kérdésekké válnak, ha azt a dimenziójukat vesszük szemügyre, ahol értelmüket, jelentésüket és funkciójukat a társadalom határozza meg. — Vegyük példának a nemek különbségét. Nőnek vagy férfinek lenni elsősorban és alapjában véve biológiai jelenség, biológiai tény. Erre a biológiai adottságra ráépül azonban egy dimenzió, amely a társadalom szabályaiból áll. Nőnek lenni az adott társadalmak, illetve társadalmi rétegek meghatározása szerint különfélét jelenthet: a háztartást vezetni és a férfi keresetéből élni, minden munkát végezni a vadászaton és a harcon kívül, semmit sem dolgozni a gyermek- nevelésen és a kézimunkázáson kívül, a férfi szolgálataira jogosítva lenni vagy a férfi szolgálatában állni, bizonyos foglalkozásokat betölteni, bizonyos szórakozási fajtákat előnyben részesíteni, bizonyos témákról társalogni, és így tovább. Ezek a társadalomtól megszabott jogok, kötelességek, konvenciók, 45