Szolgálat 35. (1977)

Tanulmányok - Mihályi Gilbert: A lelkipásztori munka

tevékenység, amelyben a lelkipásztornak meg kell hirdetnie a megváltó Krisz­tus-misztériumot. Ennek főforrása pedig a Szentírás. Ezért VI. Pál pápa az új misekönyv használatát elrendelő apostoli konstitú- ciójában azt mondja: azért vezették be a szentmisében a Szentírás bővebb használatát, hogy az felkeltse a bivők nagyobb éhségét Isten Igéje után, s így a Szentírás a keresztény lelkiség forrásává váljék. Érthető tehát, hogy nem lehet elképzelni lelkipásztort Szentírás nélkül, a Szentírás szeretete nélkül. S meg kell szerettetnie híveivel is. Sajnos, még mindig vannak, akik kíván­csibbak a fatimai pásztorgyerekeknek adott ígéretekre, mint Istennek a Szent- írásiban tartalmazott Igéjére. Ezt a lelkipásztornak kötelessége kiigazítani. St. Louisban már nem tehettem mást, figyelmeztetni kellett egyik amerikai híve­met, mert míg a fatimai jövendölések könyvét mindig magával hordozta, soha­sem láttam kezében Szentírást. Szentírás nélkül csak az autentikus hitélet a vesztes. Ma is igaz, amit Szent Jeromos érzett: Ignorantia Scripturae, igno- rantia Christi est! 2. Amit a lelkipásztor az igehirdetésben meghirdet, az az Eucharisztiában lesz teljessé: „Mi egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérben része­sülünk“ (1Kor 10,17). Ezért az Eucharisztia az Egyház életének központi cselek­ménye. A II. vatikáni zsinat liturgikus határozatának 6. cikkelyében öntudato­san rámutat: hosszú évszázadokon át „az Egyház sohasem mulasztotta el, hogy összejöjjön a húsvéti misztérium ünneplésére“. Nem is tehette másképp. Hiszen a szentmise Krisztus húsvétjának központi meghirdetése. Ez főleg az Eucha­risztia ünneplésében tudja kibontakoztatni térben és időben újjáteremtő ere­jét, az egyházi közösség megemlékezésében válik minden nemzedék számára elérhetővé. Vagyis az Eucharisztia hívás az Úr mindeneket újjáteremtő húsvét- jába, az Atyát Krisztusban szeretők közösségébe, s egyesít egy „testté“, Isten népévé az Egyházban. Ezért írja Joseph Ratzinger: „A keresztény liturgia nem rituális folyamat, amelyben a pap Istennek engesztelő áldozatot mutat be, ha­nem az Úr halálának és feltámadásának teljhatalmú hirdetése, akkora hata­lommal, hogy maga ez a történés jelenvalóvá lesz benne. így ez az Egyházat egybegyűjtő igazi központi hívás“. Mindebből látszik: a lelkipásztor szívügyének kell lennie, hogy az Eucha- risztiát méltóan ünnepelje híveivel együtt a liturgiában, mert ez a plébániai hitközösség szívverése, „az Egyház minden tevékenységének csúcspontja“ (LK 10). Vagyis a plébánia legbenső lényegében eucharisztikus közösség. Következőleg az oltár a központja, és a liturgiában az Eucharisztiát ünneplő lelkipásztor cselekvőén résztvevő híveivel együtt ennek leghitelesebb meg­nyilvánulása. Ha a plébánia szíwel-lélekkel eucharisztikus közösség, akkor könnyebben válik a szeretetszolgálat és az apostoli tevékenység közösségévé is. Az eucharisztikus liturgiáról beszélve meg kell említéljünk az Egyházban végbement változásokkal kapcsolatos nehézségeket. Ezeknek a nehézségeknek egy része az életkorban keresendő, mert igen nehéz az egész életen át foly­42

Next

/
Oldalképek
Tartalom