Szolgálat 34. (1977)
Tanulmányok - Békési István: Augustin Bea, a keresztény egység apostola
luteránus német megbeszélésre, jártak hozzá protestáns szakemberek, kutatók és tudósok. Mint a Biblikum rektora, ásatásokat vezetett a Szentföldön, oda ment tanulmányutakra hallgatóival. így került el a híres Szent Katalin kolostorba is, ortodox szerzetesek közé. Mikor XII. Pius döntő jelentőségű enciklikája megjelent a katolikus szentírástudósok nagy örömére, az új szellem bizalmat élesztett a protestánsok körében is. Mindenki tudta, ki volt a pápa fő munkatársa. Az a fontos kapcsolat, amely olyan közel vitte őt a pápához — gyóntatója volt és közeli segítője — szintén a Biblia vonalán kezdődött. A pápa halála utáni szép megemlékezésében maga Bea mondta el, hogy mint fiatal provinciálist Paceili nuncius gyakran konzultálta Münchenben szentírási kérdésekben. Münchenben különben sokat tágult Bea látása: meglátogatta a német missziókat a gyarmatok önállósulása után, látta az afrikai katolikus élet problémáit, Japánban egy távoli nagy kultúra és régi nagy vallás kérdéseit láthatta közelről . . . Német volta is segítette a későbbi szerepben. Maga mondta, hogy .a szakadás Németországban kezdődött, itt kell az egység munkáját is elsősorban folytatnunk.“ Nagyobb megértéssel kezeli az elszakadt testvérek ügyét az, akinek ez a kérdés otthonról fájó és égető ügy. Német alapossága, tág szellemi háttere mind-mind hozzájárult az életmű kialakulásához. Az életmű: 1) Divino afflante Spiritu Augustin Bea az Egyháznak azok közé a hű gyermekei közé tartozik, akiknek megadatott, hogy nemcsak őszintén szerethetik az Egyházat, hanem nagyot is tehetnek szolgálatában. Nagyot tett először is a szentírástudomány javára. E munkájának megkoronázása a „Divino afflante Spiritu" biblikus en- ciklika megszületése volt, ez a döntő pápai szó és iránymutatás. Enélkül aligha jöhetett volna létre a biblikus alapokon mozgó zsinati tanítás és a keresztény párbeszéd. Nem indult „forradalmi" biblikus módján. Azoknak nagyon beborult akkoriban a katolikus és a római égbolt. Még nagyon frissek voltak a modernizmus emlékei, szinte megszállottan féltek tőle. (Bea első papi éveiben tették indexre Prohászkát.) Azzal kezdte, hogy nyelveket tanult, kutatott, egyetmást közzétettek ő vagy munkatársai a Biblica és az Orientalia folyóirat hasábjain. Később is nagy ereje volt, hogy tudott várni, elébe dolgozva a jövőnek és nem a mai megkötöttség miatt keseregve vagy lázadozva. Várt, mikor XI. Pius kétszer is visszavetette a tervet, hogy a zsoltárokat újra kellene fordítani. De mikor XII. Pius megadta a megbízást, teljes erővel láttak neki a munkának. Nyitott szemmel kísérte a protestáns bibliakutatás eredményeit, kereste és megtalálta velük a kapcsolatot. Volt diákja és később tanártársa a Biblikumon, P. Zerwick írja: Az enciklika megszületésében P. Bea és a domonkos P. yosté (aki akkor a Biblikus Bizottság titkára volt) döntő módon és mértékadóan vett részt. A szelleme, a magja félreérthetetlenül Beáé. Az enciklika még a második világháború idején jelent meg, 1943-ban. Valami egészen új dolog volt: frontáttörés 54
