Szolgálat 34. (1977)
Tanulmányok - Boór János: Hivő egyház, tanító egyház (a laikus szemével)
az egyháztörténelem tanúsága szerint ezeket is gyakran átszőtte a tévedés és a bűn. Ebben az egyháztörténet és a tudománytörténet ugyanolyan emberi vonásokat mutat. Az abszolút jézusi paradigma páratlanságából következik azonban az egyházi közösségnek egyedülálló megmaradása az igazságban, ami újabb lényeges megkülönböztető vonás a tudományos és egyházi közösségek között. Jézus Krisztus megdicsőülése óta csak az egyházi közösségen keresztül lehet jelen kézzelfoghatóan a világban. Ezért Jézus sem lehetne az Isten és ember végleges, az egész világtörténelemre nézve érvényes szövetsége, ha az egyházi közösség véglegesen és teljes egészében hűtlen lehetne abszolút mintaképéhez. Más kérdés, és protestáns testvéreinkkel ez a vitás kérdésünk, hogy az egyházi közösségnek ez az igazsághoz való megígért hűsége miként konkretizálódik magában az egyházi közösségben. Csak a jézusi paradigmának van szüksége tanúkra Carl Friedrich von Weizsäcker írja Galileiről, hogy azért nem lett mártír, azaz tanú, mert jó katolikusként és jó tudósként tudta, hogy csak a jézusi igazság igényli a tanúságot, a tudománynak nincsen szüksége vértanúkra (W II. 112). Ez további lényeges különbség a tudományos és keresztény paradigmák között. Miért van ez így? A tudományos paradigmák lényegében azt szabják meg, hogy miként kell feltennünk a természetnek a kérdéseket, hogy a paradigma szerint választ kapjunk rájuk. A tudós újra és újra kérdéseket tesz fel, és a természet — ha a paradigma eléggé igaz — a paradigma szerint válaszol. Úgy mondjuk, hogy a tudományok eredményei mindenkor és mindenhol elvben „reprodukálhatók“, és ezért elvben mindenki által közvetlenül „ellenőrizhetők“. Az üdvösségtörténetben ebből a szempontból egészen más a helyzet: Jézusban, az üdvösségtörténetnek ebben a páratlan és megismételhetetlen eseményében mondott igent egymásnak Isten és ember. Egyedi, történelmi eseményekről, mint a bíróság előtt vagy a történet- tudományban történik, csak tanúskodni lehet, és igazságát csak a tanúsággal lehet hirdetni. Jézus tanúsága Isten jóságáról és emberszeretetéről (Tit 3,4) szintén csak az Egyház, tehát a mi tanúságunkkal lehet kézzelfoghatóan jelen a világban. De ebben a keresztény tanúságban sem valamilyen pusztán távoli eseményről vallunk hitet, amelyről semminemű tapasztalatunk sem volna. A keresztény paradigma begyakorlásával nap-nap után megtapasztalhatjuk önmagunkban, hogy Istennek Jézusban adott válasza felelet a bennünk élő kérdésekre is. A jézusi paradigma csak akkor marad az idők végezetéig érvényes, ha erről a Jézus-élményről is tanúskodunk. Amint a tudományos közösség és tudomány csak a mi kutatómunkánkkal fejlődhet tovább, ugyanúgy keresztény közösség és hit is csak a mi szolgálatunkkal folytatódhat és bontakozhat ki. Szakirodalom HEISENBERG, Werner: Schritte über Grenzen. Gesammelte Reden und Aufsätze. München, 1971. Főleg a 87—94.1. KUHN, Thomas S. Kuhn: Die Entstehung der Neuen Studien zur Wissenschaftsgeschichte. Lorenz KRÖGER kiadásában és Hermann VETTER 3 33
