Szolgálat 33. (1977)
Eszmék és események - Levelesládánkból
Istenre hagyatkozó hittel kellene erőt kérnünk az elvégzendő munkához, és hálát adnunk mindenért. Biztos vagyok benne, hogy szembemiséző paptestvérünket is segítené, ha arcunkról olvashatná ezt a fajta összeszedettséget. Sajnos nagyon nehéz áttörni^ a klerikális gőgöt. Ezen azt értem, hogy nem veszik komolyan, hogy a papnak is szüksége van a hívekre, hiszen együtt alkotják Isten szent népét. Nyilván régen is azért nem volt szabad egyedül miséznie a papnak. Arról az oldalról, ahonnan én látom a problémát, úgy tűnik: igen sok tanulásra volna szükségük a híveknek, hogy tudatosabban vehessenek részt a szent áldozatban. Ennek a tudásnak birtokában együttmisézhetnének a pappal, — és nem az órájukat nézegetnék, hanem rövidnek találnák a közösen imádkozott szentmisét, és azon törnék a fejüket, hogyan tehetnék még elmélyültebbé a Találkozást. — Nálunk sajnos a kápolnában még mindig „hanyatt“ misézik a pap, ahogyan az egyik ismerősöm fia mondta a háttal misézésre. A nyáron lesz az átalakítás. — Biztos vagyok abban, hogy a mai ember, a fiatal generáció nem tudja magáénak elfogadni a mi régi Istenünket, biztosan tetszik érteni, mire gondolok. Ha viszont a nyelvükön szólunk hozzájuk, akkor igenis elfogadják. — Sok szép van a mai fiatalságban, csak meg kell őket érteni. Hiszen a nemzedék- válság mindig nagy űr volt, hát még ebben a rohanó világban! Nem a távolságot kell nézni, hanem örülni, ha megérzik szeretetünket — bár nem igénylik, hogy szavakkal fejezzük ki —, és akkor pozitívan kell felfognunk közeledésüket. így együtt vagyunk lélekben. + — Legnagyobb problémánk előbb az egyházközségi képviselőtestületnek, azután pedig — éppen őáltaluk — az egyházközségnek közösségi formálása és élővé tétele a szeretetben. Papjaink jó része még mindig nagyon idegenkedik a világiaknak az egyház életébe való bekapcsolásának gondolatától, és nem tud kiszabadulni a „vezetett laikusok“ szemléletéből. Éppen ezért a képviselőtestületek sok helyen nem is működnek, nem is hívják össze csak egyszer egy évben, a költségvetés megtárgyalására, ill. tudomásul vételére, mert ennek gondjait sem tárgyalják meg közösen. Vannak azonban kivételek is, ahol kitűnő az együttműködés a papok és hivők között. Nagy nyitottság alakult ki ezeken a helyeken. A papok pl. nem féltek a templompónztár és az egyház- községi pénzek kezelését átadni a hívőknek ill. a képviselőtestületnek, akik néha szakszerűbben is végezték ezt. Ilyen helyeken nem merül fel a kérdés, mit csinál a pap a pénzadományokkal, s a papok sem teszik ki magukat sem kísértésnek, sem gyanúsításoknak, hanem teljes energiájukat a lelkipásztorkodásnak szentelhetik, az irányításnak és az ellenőrzésnek. A képviselőtestület pedig eredményesebben töltheti be a kovász szerepét és iáthatja el az összekötő kapocs feladatát, — Ősztől kezdve képviselőtestületi összejöveteleinken elsőnek a világiak apostolkodásáról szóló zsinati határozat ismertetése szerepel annak megvizsgálására, hogyan kapcsolódhatnak bele a világiak az egyház életének alakításába. Izgat ezenkívül bennünket az egyházközségi, közösségi élet megteremtésének gondolata, az öregek, magányosok felkarolása, gondozása. Hogy valóban egyek legyünk a szeretetben. A képviselőtestületet szeretnénk mindenekelőtt eggyé kovácsolni, kovásszá alakítani az áldozatos szeretet szellemében, hogy legyenek az egyházközség élő lelkiísmerete, és fáradhatatlanok az áldozatkész szeretetben. De sohasem hittem volna, hogy ilyen kétségbeejtően nehéz dolog kimozdítani az embereket önmagukból. + Elmondom, miként használta fel Isten a szentek életét hivatásom adására. Amikor a Schütz-féle sorozatot kiadták, a harmadik polgáriba jártam. Hittanárom rövid kivonatokat készíttetett a fiúk védőszentjeiröl, s ezt annak, akinek védőszentje volt az illető, be kellett másolnia hittanfüzetébe, meg kellett tanulnia, és egy feleléskor felmondania. Engem annyira megkapott a védőszentemről szóló rövid, kb. egy oldalas ismertetés, hogy szerettem volna többet tudni életéről. Könyvtárban kutatni kezdtem a 83
