Szolgálat 33. (1977)

Eszmék és események - Az egység felépítése (Babos István)

Az egység és kölcsönös szeretet művelését a keresztségben kapott hivatás követeli meg a hívektől. Azért kapták Isten ajándékait, hogy azokat hatékonyan használják, és így megmutatkozzék a hatásuk életükben. (Noblesse oblige, a nemesség kötelez.) Négy tipikusan keresztény magatartásban lesz láthatóvá a keresztségben kapott hivatás. Az első, amit a Mester önmagáról állított: „Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű." Másodszor a türelmet sürgeti, harmadiknak említi, hogy viseljék el egymást, és végül kéri, hogy törekedjenek a kölcsönös béke által megszilárdítani a lelki egységet.

Ezután Pál kifejti ennek az egységnek az alapját. Az egy test és egy lélek hasonlatát hozza. Amint a testet egy lélek élteti, úgy a közösséget is egy Léleknek kell éltetnie. Annál is inkább, mert maga az Isten hívta őket ebbe a közösségbe, és Isten nagy ajándékának, az örök életnek reménysége élteti őket. A Szentleiket említve Pál gondolata a Fiú felé irányul, akit a hívek megismertek a hitben és meg is vallottak a keresztségben. A Fiútól az Atyához fordul, aki mindennek a forrása, mindent éltet és mindenben működik. Mit pártoskodtok tehát, ha minden az egy Atyára vezethető vissza, akitől minden függ? Egy másik szentháromsági utalásában ugyanezt a gondolatot így foglalta össze: „A szegletkő maga Krisztus Jézus, ö tartja össze az egész épületet (egyházat), belőle nő ki az Úr szent temploma. Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává“ (Ef 2,20-22). Az egység alapja a Szentháromság. Az Atyától származik minden, az egyetlen Fiú által, és kettőjük Lelke tart össze és éltet mindent. így a hívek életében semmi helye nem lehet a pártoskodásnak.

összehasonlítva a szinte szárnyaló második részt, ahol az egység alapját tárgyalja, és az első részt, ahol annak megvalósításáról ír, bizonyos elégedetlenség tölt el bennünket. Többet várnánk az ilyen magasztos hivatású hívektől, mint alázatosságot, szelídséget, egymás elviselését. De Szent Pál nem ragadtatja el magát, mint sokszor mi. A közösség egysége élő valami, amit állandóan meg kell valósítani a közösség tagjainak. A gép egységét könnyű biztosítani. A megfelelő alkatrészek összecsiszolása és pár csöpp olaj biztosítja az egységet és zavartalan munkát. A közösségben is sokszor valamiféle ilyen egységről álmodunk. Elgondoljuk, milyen jó is lenne, ha mindenki együttműködnék, ha ez vagy az a társunk jobban és lelkesebben dolgoznék. Kiosztjuk másoknak a szerepet, és reméljük, hogy azok legjobb akaratuk szerint dolgoznak az ideális egység és együttműködés megvalósításán. Ez sohasem valósul meg, és a kudarc eredménye az, hogy mi magunk elkeseredünk, a közösség tagjait pedig még jobban szétkergetjük kritikus és lekicsinylő megjegyzéseinkkel. Szent Pál jobban ismerte az emberi természetet. Ö a hívek szeme elé tárta az egység eszményét, de tudta, hogy nem ideális, hanem földön élő, hibákkal teli, bűnös emberek dolgoznak ennek az ideálnak a megvalósításán. Ezért azt kérte, vegyék egymást úgy, ahogy vannak, ne akarjanak fából vaskarikát, hanem mindenki a legjobb tehetsége szerint dolgozzék az egység meg76