Szolgálat 33. (1977)

Tanulmányok - Hevenesi János: A betegek lelkipásztori szolgálata

3) Az ilyen igazolás persze egy távolabbi előkészítés programpontja. Ez a távolabbi előkészítés a beteglátogatás. Az új Ordo unctionis legjellegzetesebb újdonsága az, hogy erről külön fejezet szól. Olyasmi ez a beteglátogatás, mint a jegyesoktatás esküvő előtt. Hiszen nemcsak a szentmisére áll a „három T szabálya“: a hívek részvétele a liturgikus ünneplésben legyen tudatos és tevékeny, hogy termékeny lehessen. Magunk, esetleg munkatársaink, elvileg a szentkenetre készülő beteg meglátogatásakor készítjük fel őt és a hozzátartozókat a tudatos és tevékeny részvételre.

4) A szentséget minél számosabb jelenlevő közössége előtt adja fel a pap. Vegyük rá tehát híveinket, hogy a családok hívják meg — az okosság szabályozta létszámban — a rokonokat, barátokat, szomszédokat, mint ahogy meghívták őket az esküvőre is. Talán nem „esküvő“ ez is? Hiszen a szentkenet szentségi kegyelme által a beteg első hatásként szorosabban kapcsolódik a szenvedő Krisztushoz, a keresztfán életerejének végső megfogyatkozásában gyötrődő üdvözítőhöz. Éppen a szenvedő Krisztussal való egyesülés ténye kívánja meg mellesleg, hogy a feszület ne a beteg feje fölött függjön. Tétessük azt onnan olyan helyre, ahol könnyen láthatja, el-elnézegetheti. Ez nagy kegyelmek forrása lehet!

5) A családi otthonon kívül újabban örvendetesen terjed hazánkban a betegek szentségének tömeges templomi kiszolgáltatása is. Lékai bíborosprímásunk — akkor még püspök — szorgalmazására kezdték meg az óbudai templomban. A nagy siker arra buzdította a Caritast, hogy megismételjék a szertartást a Bazilikában. Most már országszerte folyik, sokhelyütt maga a püspök végzi. Sikere a kellő előkészítésen múltik: tniduum öregeknek, néha külön családtagoknak is, családlátogatás. Általában mindig tömött templomok jellemzik a kiszolgáltatást. Jó megszervezni az egyházközség autótulajdonosait, hogy a betegek oda- és visszaszállítását vállalják. Általában könnyű még hidegebb híveket is megnyerni erre a szeretetszolgálatra. Egy „jó“ falu papja mondta: „Azt hiszem, nem maradt ki öregember: sokan ez alkalomra 10-20-30 éves gyónással készültek.“ Tehát többet ért el, mint a nagyböjti triduumok- kal. Egy másik helyen a plébános először nem csinált nagy hírverést, csak a legjámborabbak vették fel, de minden így is nagyon szép volt. A hét eltelvén, látták, hogy a kenetfelvevőkből egy sem halt meg, a faluban is elterjedt a szép szertartás híre. A plébános ekkor kihirdette, hogy a jövő héten újra „kénytelen“ feladni, annyi a sajnálkozó, hogy lemaradt. A következő vasárnap jött a nagy aratás. Egyik plébános hordozható mikrofonnal bement a hajóba a hívek közé, és kérdéseket tett fel a betegeknek, akik természetesen kapásból válaszoltak. Mindenki hallotta a templomban. Egy harminc éve ágyban fekvő ötvenéves asszonytól azt kérdezte: „Ha most a jó Isten azt ígérné: meggyógyítalak, de akkor a bajod valaki másra száll át, kérné-e a gyógyulást?“ Döbbent csönd után: „Nem kérném, plébános úr! Isten őrizz, hogy még valaki azt szenvedje, amit én ... Én már valahogy megszoktam." Egy öreg a szentség fölvétele után azt írta: „Úgy érzem magam, mintha újra kereszteltek volna."

42