Szolgálat 33. (1977)
Tanulmányok - Hevenesi János: A betegek lelkipásztori szolgálata
mány? Egyszer csak rádöbbent az emberiség arra, hogy az életerő végső, öregkori megfogyatkozásával az embereknek meglepően nagy százaléka kénytelen szembenézni. Vegyük hozzá az elöregedéshez a járványokat meg a civilizált népek „új járványát“: a közlekedési és munkabalesetek rokkantjait is; figyeljünk fel az új tömegbetegségekre: óriási a rák, az érrendszeri és szívbajok, valamint az idegbaj áldozatainak száma. Gondoljuk meg, hogy az életerő végső megfogyatkozásának keresztje nemcsak az öregekre, a betegekre és a rokkantakra nézve teher, akik a bajt önmagukon tapasztalják. Nagy teher ez azoknak is, akik orvosi, társadalmi és gazdasági szempontból eltartóik és gondozóik. A II. vatikáni zsinat csodálatos időszerűsége ebben az emberiséget foglalkoztató súlyos kérdésben is nagyszerűen megmutatkozik. A zsinat által elindított liturgikus reform ugyanis éppen akkor újította meg a betegek kenetének liturgiáját, mély dogmatikai tartalommal és a nagyobb lelkipásztori hatékonyság szándékával, amikor az emberiség történelme során először találkozott mint egyetemes emberi problémával az életerő végső megfogyatkozásával. („Az életerő végső megfogyatkozásának szentsége“: az ötödik szentséget nevezi így Dörnyei—Gergye—Csőgl „A szentségek életértéke“ c. könyve.) Ezt az egyetemessé vált emberi problémát tartva szem előtt, fontoljuk meg: mi a jelentősége a szentkenet új rendjével kapcsolatos szolgálatunknak az egyház egészére nézve (I), a papi munka hatósugarán belül élő keresztényekre (II), a haláluk előtt megtérőkre (III) és végül: magára a lelkipásztorra nézve. I. A zsinat úgy határozta meg az egyházat, mint az egység egyetemes szentségét. Számtalan eszméje és intézkedése szolgálja azt a célt, hogy az egyház igazán egy Isteniben egyesülő világközösség kristályosodási központja legyen. (Ez a világközösség ma már három milliárd embert jelent!) Az egyháznak mindent átfogó dinamizmusába kell beállítani az egyházi intézményeket is, a szentkenet szentségét is. Hogyan valósul meg ez az egységesítő hatás a szentkenet szentségénél? A liturgikus konstitúció rámutat arra, hogy a szentségek egyrészt közösséget feltételező, másrészt azonban közösséget teremtő cselekmények. Különösképpen >is Ilyenné lesz a szentkenet, ha az új „Ordo“ szellemében, vagyis komoly előkészítéssel és igazi lelkipásztorí szeretettel szolgáltatjuk ki. így ugyanis nemcsak több lesz a vele járó kegyelem, amely Istennel és emberrel egyesít, de még a kívülállókra is bizonyos egységesítő hatással lesz, mert Krisztus egyházát a beteg és nyomorult emberrel közösséget vállaló, őt szeretettel kiszolgáló tevékenységében mutatja be. (gy mindenki megismerheti az egység elvéül és központjául. » 39
