Szolgálat 32. (1976)

Tanulmányok - Pius-Aimone Reggio: Ne felejts el örülni!

váró gyerekek öröme, vagy a nézőé, akii kényelmesen elhelyezkedik a zsöllyé- ben és várja, hogy felgördüljön a függöny. Egy jótanács: ha meg akarsz menekedni a szomorúságtól, ne szeresd meg, amit sohasem bírhatsz, vagy hamarosan el kellene vesztened. A keresztény lelki nyugalom a boldogság kulcsa. De valahányszor szeretünk és valamiképpen birtokoljuk, amit szeretünk, örülünk is. És minél nagyobb a szeretet, annál átfogóbb az öröm; minél bensőségesebb a birtoklás, annál boldogítóbb az öröm.

A keresztény ember és az öröm

Amit eddig általában mondottunk az örömről, annak természetes alkalmazását megtaláljuk a legnagyobb és első parancsolatban: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes telkedből és minden erődből.“ Amikor Isten azt kívánja tőlünk, hogy szeressük egész szívünkből, egész lelkűnkből és minden erőnkből, ez egyszerűen azt jelenti, hogy meg akarja adni nekünk az örömöt. Mert az Isten iránti szeretetet az különbözteti meg minden más szeretettől, hogy az meg is adja nekünk, amit szeretünk: képessé tesz rá, hogy élvezzük, és következésképpen megvalósítja az öröm minden szükséges föltételét. Ez sokkal több, mint teológia, ez kifejezett kinyilatkoztatás. Jézus azt mondta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Szeretni fogja őt Atyám is, hozzá megyünk és benne fogunk lakni“ (Jn 14,23). „Aki kitart a szeretetben, az az Istenben él, az Isten pedig benne“ (1Jn 4,16). Az első és legnagyobb parancsolat tehát felszólítás az örömre. És a nélkül az öröm nélkül, amelynek eredete ennek a parancsnak teljesítésében van, nem lehet huzamosan megtartani a többi parancsot sem.

Szent Tamás írja: „Az öröm szükségképpen nyomában jár az Isten iránti szeretetnek. Tény, hogy aki szeret, örül barátja jelenlétének. Az istenszeretet pedig mindig élvezi annak jelenlétét, akit szeret, vagyis Istenét“ (S.Th. I, II,q.70,a.3).

Az emberi valóságok síkján vannak olyan esetek, amikor egészen hiábavaló, sőt kegyetlen dolog lenne valakit örömre buzdítani. Az emberi örömöt nem lehet parancsolni. Az a szeretet gyümölcse, és nem minden embernek adatott meg olyan emberi szeretet, amely képes állandó örömöt fenntartani. Sőt tovább megyek: az emberi szeretet természeténél fogva gyakrabban forrása a szomorúságnak, mint az örömnek. Nem hozza szükségképpen magával annak birtoklását, amit szeret: és még amikor birtokolja is, tudja, hogy ez csak ideig-óráig tart. Emberi síkon a parancsolt öröm csak mesterséges és mesterkélt örömöt eredményezne. A kereszténység vonalán másképp áll a dolog. Nincs mentsége annak a kereszténynek, aki nem szereti Istent, és az a keresztény, akinek Isten szeretete nem szerez örömöt, nem értette meg, mit ád neki ez a szeretet. A keresztény élet és az öröm között szükségszerűen lényegi összefüggés van. Megértjük így Claudel, szavait a keresztényekről: „Tanítsd meg őket rá, hogy nincs más kötelességük a világon, mint az öröm.“ Már Kierkegaard mondta: „Helyesen értve minden ember28