Szolgálat 32. (1976)

Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Az öröm témája a zsoltárokban

Ugyanez az eszkatológikus hit talán még világosabban és személyesebb módon jut kifejezésre az „istenlátás“ témájával kapcsolatban.

b) Az istenlátás öröme

Istent az ószövetségi hit leírhatatlan és ábrázolhatatlan emberfeletti valóságnak tartotta. Mégis az emberi testrészek neveit nem egyszer alkalmazta Istenre. Nemcsak azért, mert általában szívesen beszélt Istenről antropomorf módon, hanem azért is, mert maga az ősi héber nyelv és kultúra antropomorf jellegű: ösztönösen emberi képekben ragad meg minden valóságot. Főként költészetében állandóan utal az emberi testre. A kéz vagy kar erőt és hatalmat jelent, a száj, ajak és nyelv a közlést és kifejezést jelenti, a szív a gondolkodás szerve, a máj és vese az érzelmek lakhelye, a fej a megalázás és büszkeség testrésze, a „lélek“ (nefes) mint a reflexív gondolatok és cselekedetek tárgya szerepel, az arc mint a személyiség kifejeződése. Ezért szinte nyelvi követelmény, hogy szó legyen a zsoltárokban Isten kezéről, karjáról, ajkáról, szívéről stb. „Isten arca" e kifejezések között különleges szerepet játszik: az Istennel való bensőséges és kiváltságos kapcsolat, az „istenlátás" tárgya.

Kétségtelen, hogy Isten arcának fénye vagy jelenléte nem egyszer csak szimbolikus vagy átvitt értelemben szerepel, Isten kegyelmét és jóindulatát jelenti. A 80. zsoltár refrénje jó példa:

„Seregek Istene, térj vissza hozzánk, arcodnak fényét ragyogtasd fel és szabadulást hozz ránk!“ (8. és 20. v.)

Másutt azonban a zsoltáros Isten arcát azért említi, hogy a személyes közvetlenség és közelség élményét írja le. Tudjuk jól, Isten arcának látása Mózes történetében (Kiv. 33,11.20) az istenélmény csúcsát jelenti, olyasmit, amit az ember az életben aligha képes megtapasztalni. Nemcsak arról van szó, hogy az Isten „arcának jelenléte“, tehát jóságos és szerető közelléte az embert békével tölti el:

„Arcának békessége vesz körül, lefekszem, rámköszönt az álom, mert benned, Uram, egyedül biztos nyugalmamat találom.“ (4,9)

Nem is Isten „számonkérő tekintetéről" van sző, ami elől a bűnös ember, akárcsak Ádám a paradicsomban, menekülni próbál: „Fordítsd el tőlem számonkérő arcod“ (39,15). A zsoltáros arról a látásról beszél, amiben csak az igaz embernek lehet része:

„Igaz és Szent az Úr: örömét igaz tettekben találja, a jók előtt arcát feltárja" (11,7).

Míg tehát a bűnös ember menekül Isten arca elől, a magát ártatlannak érző üldözött igaz vágyakozik Isten arca után, mert abban a boldogság és élet

21