Szolgálat 31. (1976)

Sántha Máté: Hildegard Burjan, a szociális tett embere

dolgozott és szenvedett — és Istenre bízta a többit. „Az irányt egészen és mindenestül Istenre kell hagynunk“ — mondta nővéreinek, és jellemző józanságával hozzátette: „Ezt gyakran mondja az ember, és közben mégis a saját elgondolásait szeretné közbetolni.“ Fogadalmak letételét sem tervezte. „Nem ez a legfontosabb, hanem a fogadalmak szelleme, és az, hogy ebből a szellemből éljünk.“ Persze nehéz volt ezt az elgondolást tartani a kissé maradi osztrák társadalom nyomása, a nagy rendek kisugárzása (nem egy szívesen látta volna az új társulatot mint „harmadrendjét“) és maguknak a nővéreknek szilárdabb kereteket igénylő odaadása ellenében. Amikor 1919. júl. 20-án az első hat nővér átvette a mai központot a Pramergasséban, hogy ott dolgozó leányok otthonát vezesse, egységes ruhát és nővérnevet kívántak. (A ruhát Hildegard minél egyszerűbbre tervezte meg, és ahol célszerűbb, bármikor felváltható polgári ruhával.) 1922-től pedig ígéretet tettek, hogy amíg a CS-hez tartoznak — féléves kölcsönös „felmondás“ alapján bármikor megválhattak egymástól —, az evangéliumi tanácsokat követik. (Ma legalább két éves jelöltség után ideiglenes, majd életre szóló ígéretet tesznek.)

Sok szemrehányást kaptak Hildegard nővérei „se hús, se hal" életformájuk miatt. „Nem vagyunk sem .szerzetesek', sem .világiak', hanem van bátorságunk valami újra" — mondotta az alapító. Róma mindenesetre méltányolta ezt az újat. Hildegard már 1920-ban kihallgatáson tájékoztatta XV. Benedek pápát, méltánylását és áldását hozva a nővéreknek. 1936-ban kapták meg a hivatalos jóváhagyást. Hildegard azt is előre látta, hogy minden ilyen mozgalom egy idő múlva szakadáshoz vezet, de ez egyúttal tisztázódást is hoz. Utóda alatt valóban egyre inkább a bencés rendi eszmény felé tolódott el a CS vezetése. Végül a nővérek egy része kivált, a nagy többség azonban megmaradt az eredeti úton. Az alapítónő élete végéig lelkiismeretesen dolgozott a szabályokon; értékes segítsége volt ebben a nagy liturgikus P. Jungmann.

A nagy „szociális szent", Assisi Sz. Ferenc napján szentelték magukat az első tagok ünnepélyesen Isten és testvéreik szolgálatának a Frau Doktor által megfogalmazott imával. Ez a felajánlás mély bepillantást enged a saját belső életéről különben oly hallgatag asszony leikébe:

„Irántad való szeretetből, isteni üdvözítő, s kegyelmed segítségében bízva szolgálatodra szentelem magamat mától kezdve mint a Caritas Socialis tagja, az embertársaimért végzett munkában. Tőled kapott feladatot látok ebben a munkában, és szívem mélyéből köszönöm Neked, hogy arra méltatsz, hogy szereteted eszköze legyek. Komolyan eltökélem, hogy munkámat teljesen a Te szellemedben és szentjeid példájára végzem. Elhatározom, hogy magamra nem gondolva csak a Te dicsőségedet keresem, semmi nehézségtől és fáradságtól nem riadok vissza, és nem hagyom, hogy bármi sikertelenség megrendítsen, bármilyen siker eltávolítson Tőled. Élhatározom, hogy a

98