Szolgálat 31. (1976)
Sántha Máté: Hildegard Burjan, a szociális tett embere
szociális munkában mindig nyugalomra és kiegyensúlyozottságra, alázatra és türelemre, hűségre és állhatatosságra törekszem. Végy el engem önmagámtól, és tölts el Veled és Szentlelkeddel. Amen.“ Minden intézkedésében hármas cél lebegett az alapító előtt: Isten dicsősége, a nővérek személyes megszentelődése és a gondjaikra bízottak testilelki megmentése. „Sokkal nagyobb igényeket kell támasztani a szociális munkások lelki érettsége tekintetében. Ez az egyik legfontosabb pont a CS életében. Olyan emberekre van szükségünk, akik nem akarnak elzárkózni az élet veszélyei elől, hanem imádkoznak és a legbensőbb egyesülésre törekszenek Istennel, akik bizonyosan tudják, hogy minden tevékenység csak hiú lárma és füst, ha nem igazán a Szentlélek vezéreli.“ Igazi édesanyai készséggel állt minden tag rendelkezésére. Kéznél volt minden problémában, állandóan látogatta övéit, vagy azok keresték föl. Mélységes tisztelet töltötte el ezek iránt az Istennek szentelt lelkek iránt, és ez viselkedésében ki is fejeződött. Egyszerűség és jóság, közvetlen érdeklődés és emberi közelség, megnyerő kedvesség, megértés és találékonyság, diszkréció és becsületesség tette vonzóvá a vele való érintkezést. Ha kellett, nyíltan megmondta a kellemetlent is, de az illető bizonyos lehetett benne, hogy csak a szemébe mondja, nem a háta mögött. Reális életfelfogása és anyai jósága természetesen a fizikai szükségletekre is kiterjedt. A rendek történetében neki volt először gondja arra, hogy nővéreit állami biztosítással lássa el öregkorukra. Amellett szabályos szerződéssel biztosította, hogy a CS-hez való tartozásuk idején a társulat gondoskodik róluk. Nézete az volt, hogy a szociális igazságosságnak nem szabad kívül rekednie egy egyházi intézmény kapuján. Kalksburgban szerzett egy anyaházat, ahová majd az elöregedettek visszavonulhassanak. Különben rövidesen eljutottak odáig, hogy a társulat saját erejéből tartotta fenn magát. A lelki elmélyülést szolgálták a havi „pihenőnapok“ (rekollekciók), évente 3-8 napos lelkigyakorlatok (Jungmann, Lippert és hasonlók vezetésével), negyedévenként egész napos szentségimádás, sőt ún. „Caritas-évek": egy éves tervszerű önképzés és vallási elmélyedés. 1921 júniusában átvették a Bécs melletti kis Mária-kegyhelyen, Maria Enzersdorfban egy árvaház vezetését. Ez lett egyben az első újoncház is. Hildegard hóban-sárban hetenként kiutazott oktatásra. Majd a jelöltek beköltöztek Bécsbe, egy az érsekség tulajdonában levő házba, igaz, berendezésre egyelőre még nem tellett, karácsonykor az isteni Gyermekhez hasonlóan a földre fektetett szalmazsákokon aludtak. Lassan a bútorzatot is összekoldulták. Hildegard ajándéka az örökmécs volt a kápolnába. Mint a novíciák „gyakorlóiskoláját“ egy otthont rendeztek be a házban a „csúszkáiknak“, az 1 —4 éves gyerekeknek. Amikor az avató ünnepség során (Hildegard nagyon értett az ilyenek meleg, hangulatos megrendezéséhez) a bíboros ünnepi or- nátusában a gyerekszobában megjelent, az egyik kicsi ujjongva kiabálta: „A Mikulás!“ 99
