Szolgálat 31. (1976)

Egy emberségesebb világért (Taizéi fiatalok leveleiből)

a jóra törekvő is hajlamos arra, hogy más mércével mérjen a maga és mással felebarátja ügyében. Az evangéliumi, a Jézus példáját követő önzetlenségre, szelídségre, alázatosságra ösztönző nevelésben áll az igazságosságra nevelés. Lehet, hogy ez már egyben „szeretetre nevelés" is lesz, annak is kell lennie, hiszen az igazságosság a szeretetben nyerheti el teljes fényét. Nekünk nem elég elkerülni a „summum jus summa injuria“ veszélyét, nekünk, a mi igazságosságunknak valamiképp Isten igazságosságát kell tükröznie. Erről pedig Canterbury Anzelm azt írja: „isten igazságos, amikor büntet, és igazságos, amikor irgalmaz.“

EGY EMBERSÉGESEBB VILÁGÉRT

Brúnó háza alig száz méterre van a tengerparttól. Tangasseriban lakik. A hely túlnyomórészt keresztény. Mint Keralában mindenütt, az egy- vagy kétemeletes alacsony házak kókuszültetvények közepén állnak. Reggel fél hétkor harangoznak, és látni, amint az emberek tömegesen mennek a reggeli misére: mantillával befödött fejű öregasszonyok, fiatal menyecskék száriban, férfiak, gyerekek. Itt nem probléma az üres templom.

Brúnó háza alig száz méterre van a tengerparttól. A széles homokparton hosszú sorban állnak a halászok többé-kevésbé ingatag kunyhói. A halászok a társadalmi létra legalsó fokán vannak. Minthogy csónakjaik nem motorosak, csak a kikötő közelében halászhatnak, és itt a fogás véletlen dolga. Főképp a monszun idején teljes képtelenség kievezni a tengerre. Kinn a mély tengeren valóságos „úszó halgyárak* halásznak iparszerűen, nagy indiai vagy nemzetközi társaságok megbízásából. A halakat mélyhűtve szállítják el fogyasztásra nyugati államokba.

Brúnó ott volt Taizében a fiatalok zsinatának megnyitásán. Nehezen ment neki az első kapcsolat a nyugati világ életével, és kezdetben nem nagyon volt tisztában ennek a zsinatnak az értelmével. Mi az összefüggés a fiatalok zsinata meg a Quilonban folyó mindennapi élet között?

Megint visszatért Indiába. A zsinaton a fiatalok küzdelemről beszéltek. Ez nem ment ki a fejéből. „Isten egész népével közösen fölépíteni az egymással mindent megosztó közösséget.“ A halászokra gondolt közvetlen környezetében. Ellátogatott kunyhóikba. Ekkor ámulva állapította meg, hogy ezek az emberek, akikkel az istentiszteleten naponta találkozott, néhány hete az éhínség szélén élnek. Nyomoruk megdöbbentette. Egyenest a püspökhöz ment. Az egy pénzösszeget bocsátott rendelkezésére, hogy élelmet szerezzen, összefogott egyházközségéből való fiatalokkal, így végezték a szétosztást.

Amikor a közvetlen szükséget elhárították, Brúnó azt kívánta, és el is érte, hogy egyházközségi tanácsülést hívjanak egybe, és ott elvileg vitassák meg az egyház- község felelősségét a halászokkal szemben. Ö volt az egyik legfiatalabb, aki eddig a tanácshoz fordult. Az ülésen világosan kiderült, hogy a legtöbb embernek sejtelme sem volt a halászok életéről, és nem is szívesen vett tudomást róla. Éhség? Itt, minálunk? Ez nyilván túlzás! Azokkal, akik erre késznek mutatkoztak, Brúnó közös látogatást beszélt meg a halászoknál. Nem egy ember itt fedezte föl saját életük valóságát.

Mikor Brúnónál jártam, a munkájáról beszélt nekem, és arról, hogy tartós megoldást kell találni. Beszélgetés közben már rá is jöttünk bizonyos támpontokra. „El kell jönnöd velem a püspökhöz, hogy mindezt megbeszéljük vele" — mondta. Más87