Szolgálat 31. (1976)

Georges Cottier: Van-e keresztény tanítás az erőszakról?

katasztrófa hozta be az emberi történelembe, és egy szép napon talán le tudjuk igázni, vagy legalább gyöngíteni ugyanannak a szabadságnak a segítségével, ha a megváltó kegyelem erői újra felkeltik és fenntartják bennünk.

Az emberi gondolat érlelődésének feltételeiből folyik, hogy egyes kérdések csak századok múlva merülnek fel. De azért merülhettek fel egyáltalán, mert az erőszak és bűn közötti kapcsolatot felismertük. Ilyen kérdések: Hogyan viselkedjünk mint erőszakos helyzetek és cselekedetek áldozatai? Lehet-e a válasz az, hogy mi is erőszakhoz folyamodunk? Mindegy-e, hogy az erőszakot én szenvedem vagy azok, akik rám vannak bízva? A teológia nagyon sokat elmélkedett a jogos önvédelem kérdésein, hiszen az Újszövetség itt igen kategorikusan fejezi ki magát („aki elveszi a köpenyedet, annak add oda a tunikádat is" stb.), és hasonlóképpen kategorikus az isteni parancs: „ne ölj!“ Fel kell vetnünk egy másik, még gyökeresebb kérdést is: lehetséges-e változtatnunk az erőszakot szülő helyzeteken, vagy megszüntetni ezeket? Ilyen kérdéseket azért lehetett egyáltalán feltenni, mert már nem uralkodott a természettörvény fatalista felfogása. Később látni fogjuk, min alapul az adott felelet reális volta.

b) A moralisták figyelmét a kényszer kérdése kötötte le. A kényszer hiánya a szabad, erkölcsileg felelős cselekvés egyik föltétele. Tanulmányozták ezt a föltételt a hit elfogadásának kérdésében, az élethivatásra való el- kötelezésben, a házassági beleegyezésben. Ebben az összefüggésben Szent Tamás az erőszak arisztotelészi meghatározását idézi: „quod est contra incli- nationem rei, ami valaminek a hajlandósága ellen van“. A szabadakarat hajlandóságáról van itt szó, amelynek nem szabad útjába állni sem a belső választásban, sem akkor, amikor az illető végbeviszi az akarati döntésétől irányított külső cselekvést. A moralisták egyre ismételgetnek egy kifejezést: »vis et metus“, erőszak és félelem. Figyelemre méltó a fizikai és lelki kényszer e két fajtájának összekapcsolása. Mutatja, hogy a régi teológusok éleslátását nem kerülte el kérdésünk egy lényeges oldala. Az erőszak, amely kezdetben a fizikai rendhez tartozik, a félelemben találja meg lélektani és erkölcsi megfelelőjét. Ez a látás a legmodernebb problémákhoz kapcsolódik. Valóban: ha az erőszak valamelyik brutális fajtája eltűnik vagy álarcot ölt, ez még nem jelenti szükségképpen magának az erőszaknak eltörlését. Lehet sző egyszerű átalakulásról is. Éppen a mi korunk tanúja volt emberek lélektani és társadalmi „kondicionálásának“: Pavlov vagy a lélekelemzés vagy éppen a biokémia tudományos fölfedezéseit egyesek arra használták, hogy az ember manipulálásának módszereit dolgozzák ki velük. Elég, ha emlékeztetünk a hirdetésekre, az ösztönöknek való hízelgésre a fogyasztó társadalomban, a politikai propagandára, a hidegháborúra stb. Nemtörődöm szemünk előtt a „tompított“ erőszak roppant épülete kezd fölemelkedni. Ha a „vis et metus“ szópár egy bonyolult, de alapvetően egységes valóságot fejez ki sokféle megnyilvánulása mögött, akkor nemzedékünknek ugyancsak van oka szerénységre. A múlt brutális erőszakosságai láttán érzett résztvevő és mű4

49