Szolgálat 31. (1976)
Georges Cottier: Van-e keresztény tanítás az erőszakról?
De figyelemre méltó, hogy a gyűlölet és a küzdelem a rossz, a bűn ellen irányul, a szeretet egyetemes parancsa viszont minden emberre vonatkozik, senkit sem zár ki. Kétségtelenül itt van az a központi intuíció, amely problémánkat egész bonyolult voltában megvilágítja. Olyan értelmi átvitelről van itt szó, hogy őrizkednünk kell a betű szerinti értelmezés minden kísértésétől. A jelentéstanilag oly sokarcú „erőszak“ tárgya szerint lesz szent vagy elítélendő. Ha tárgya személy, akkor elítélendő. Most már körvonalazhatjuk tárgyunkat. Az elítélendő erőszakról lesz szó. A kon s tan tini korral váltak a keresztények többséggé, elfogadottakká a társadalomban. Ekkor „hatol be az evilágiban élő keresztények tudatába a világ keménysége“ (O. Lacombe), ekkor kell közvetlenül szembeszállniok az erőszak problémáival. Az egyházi tanítóhivatal dokumentumai több alkalommal is érintik kérdésünket, akár egyes zsinatokra gondolunk, akár a Gratianus- féle dekrétum mintegy száz lapnyi szövegére a háborúról. De a modern korban az állásfoglalások és közelebbi meghatározások egyre szaporodnak. Csupán a II. vatikáni zsinat is különböző dokumentumokban tárgyal a témáról. A „Gaudium et Spes“ hosszú fejezetet szentel a háborúnak és a békének, és elítéli az erőszak, a kényszer és a hátrányos megkülönböztetés minden formáját, amelynek az emberi személy áldozatul esik. A nemkeresztény vallásokról szóló nyilatkozat elutasítja az antiszemitizmust és a diszkriminációt. A vallásszabadságról szóló kárhoztat mindennemű kényszert, amely a személy szabad választását befolyásolja, és nem kerüli ki a prozelitizmus kényes kérdését sem. A teológiai gondolkodás több oldalról is felfigyelt tárgyunkra. Talán a következő erővonalakat lehetne felvázolni: a) Alapvető jellegű egy metafizikai, vagy pontosabban a keresztény filozófiából származó, a bibliai kinyilatkoztatásból kibontakozó meglátás: az erőszak, úgy, ahogyan világunkban megmutatkozik, nem természetes dolog. Mindent elárasztó elharapózása nem a teremtés Isten akarta rendjét tárja elénk. Inkább a bűn okozta rendetlenség megnyilvánulása. Persze meg kell gondolni ennek a kijelentésnek a tartalmát és elemezni különféle következményeit. Az elmélkedés meg fogja állapítani, hogy az erőszak kikerülhetetlenül beleíródott a fizikai és biológiai világ szerkezetébe. De ezek a részletek nem gyöngítik az alapmeglátást. Az ember olyan erőszakos helyzetekkel és cselekedetekkel kerül szembe, amelyek a bűntől megrontott mindenség sajátjai. Az ilyen látás persze kedvezhet a pesszimista, kiábrándult megítélésnek: az ember gonosz, a társadalmi életből nem irtható ki a vadság. Ha azonban egész mélységében vesszük, akkor éppen ellenkezőleg dinamikus kilátásokat tár fel. Mert ha az emberi kapcsolatok minden síkján megállapítható erőszak nem az ember természetéből származik, hanem a bűn az oka, akkor többé már nem kikerülhetetlen szükségszerűség. Egy szabadságunkból származó 48
