Szolgálat 31. (1976)
Egyházatyák az igazságosságról (Balás Dávid kommentárjával)
(Arisztotelész). Kérdezhetjük: hogy lehet, hogy mégis ennyire félreérthették és félreértik az evangéliumokat, mikor jogellenességgel vádolják és ezzel együtt embertelenséggel is, mint írásunk elején láttuk. De ugyanaz a dolog másképpen látszik, ha saját perspektívájából nézzük. Vandálabb dolog nincs, mint egy szép koronájú gyümölcsfa ágait levagdalni. De ha nemes gyümölcsökre akarjuk beoltani, ugyanúgy le kell vagdalni ágait. Esztelen kockázat forgalmas keresztutcán az útközépre állni. De a forgalmat irányító rendőr ugyanezt teszi, és nem tartjuk őrültnek, sőt a közjó hősének, ha mégis a forgalom áldozatául esik. Nagy kísérletezők, új világok fölfedezői Kolumbus- tól az űrhajósokig kikapcsolják magukat az emberi életből, bizonyos fokig embertelenséget követnek el, mikor kilépnek az emberi élet közeléből és kísérleti telepeken vagy az űrben napokat-hónapokat töltenek el. Magasabb rendű élet nincs az alacsonyabb szintű élet feláldozása nélkül! Jézus a magasabb rendű isteni életet hozta nekünk, ezt oltotta belénk, ennek az új életnek színe előtt kell háttérbe lépnie a mégiscsak erre a földre szabott emberi életnek és törvényeknek. A kereszténységnek csodálatos kettősségét lehet megtapasztalni az Úr Jézusnak az igazságossághoz való viszonyában: úgy tud ragaszkodni hozzá, hogy egy i betűt vagy egy vesszőcskét is sajnál, és úgy tud lemondani róla a magasabb életért, mintha nem is lenne. Ragaszkodás és megnyílottság! „Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni“ (Mt 23,23) — mondja a mi Urunk, aki úgy tudott engedelmeskedni, hogy belehalt, és úgy tudott irgalmas lenni, hogy törvényellenesség és embertelenség látszatát olvashatták ki szavaiból és tetteiből. Mikor érjük el azt a krisztusi nagykorúságot, amikor a törvények „nem tintával, hanem az élő Isten Leikével, nem is kőtáblára, hanem az élő szív lapjaira“ (2Kor 3,3) lesznek írva? . . . EGYHÁZATYÁK AZ IGAZSÁGOSSÁGRÓL Nisszai Sz. Gergely: A nyolc boldogságról, 4. beszéd (De beatitudinibus, or. 4: P. G. 44, 1232 C — 1248 C), kivonatos fordítás' Nisszai Szent Gergely (kb. 335-395) Nagy Szent Vazul öccse, egyike azoknak a görög szentatyáknak, akiket századunk ún. patrisztikus megújulása ismét felfedezett a nyugati teológia és lelkiélet számára. Művei között találunk nemcsak magasröptű teológiai traktátusokat, hanem a néphez intézett, mély lelkipásztori érzékről tanúskodó szentbeszédeket is. Az itt következő szöveg egy ilyen, a „nyolc boldogságot" magyarázó szentbeszédsorozat negyedik beszéde. A „negyedik boldogság“ — „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságosságra (tén dikaioszünén) , mert ők be fognak telni“ — görög műveltségű hallgató számára természetesen az igazságosság erényét (a négy „sarkalatos erény“ egyikét) idézi fel először. Gergely is ebben az irányban indul el, és amit erről mond, mutatja erős szociális igazságérzetét (amiről több más szentbeszéde is tanúskodik). A beszéd legérdekesebb és 27
