Szolgálat 31. (1976)

Belon Gellért: Igazságosság, jog és evangélium

És ezt az emberszolgálatot a legszélesebb körre tágítja. Erre a szolgálatra — kéri tőlünk — „ne hívd meg barátaidat, sem testvéreidet, sem jómódú szomszédaidat“ (Lk 15,12). De még az emberi kiválóság és erkölcsi tökély szolgálatra serkentő szempontjait is kéri háttérbe tolni, mert — mondja — „aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki befogadja az igazat azért, mert igaz ember, az igaz jutalmát nyeri el“ (Mt 10,41) — vagyis emberszintű jutalmat kap a próféta és igaz (e két ószövetségi emberi nagyság) hálájában és szellemi közösségében. Jézus — mindezeket ki nem zárva — a legkisebbekre irányítja figyelmünket, akiken érthetünk gyermekeket, de sokkal inkább a jog-hatalom-vagyon nélküli embereket, akik — példabeszédei szerint — „a város terein és utcáin lévő szegények, bénák, vakok és sánták“, sőt „a sövények mentén és az országutakon" bolyongó kisemmizettjei az életnek (Lk 15,21.23). Nincs senki, akiben észre ne venné és ne méltatná az emberi méltóságot, akit ne hívna kegyelmére és ne ajánlana szolgáló szeretetünkbe, még ha rokonszenvünket el is vesztette, vagy szembe is fordult velünk (ellenségszeretet). A testi vagy lelki embertelenségek közepette is teljes emberi magatartást ajánl nekünk: „amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Mt 25,40).

Az emberi élet szolgálata

Amit Jézus elméletileg embernek emberhez való kapcsolatáról szóló tanításaiban képviselt, azt gyakorlatban is példamutatóan sugározza. Mert az ember jogai közül a legalapvetőbb az élet fenntartása. Még ma is vád éri az Urat, mert ezt mondta: „Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek . . . Nézzétek az ég madarait!“ (Mt 6,15), és hogy táska és erszény nélkül küldte tanítványait az igehirdetésre (Mt 10,10). De neki gondja volt, hogy ne szenvedjenek semmiben sem hiányt — amint ezt az utolsó vacsorán meg is vallják (Lk 22,35). Hogy milyen volt a realitások iránti érzéke, azt látjuk a kenyérszaporítások alkalmával. Mert a nép elfeledkezett az ennivalóról, és csak szavain csüggött, de Jézus fölkelti őket az isteni szavak szellemi élvezetének mámorából az éhezés valóságára, és gondoskodik róluk (Mt 15,32). Mikor Jairus kislányát föltámasztja és „a nagy csodálkozástól azt sem tudták, hová legyenek“ (Mk 5,42), a kiáradó isteni erő fényétől elkábult embereket Jézus ébreszti föl, a szülőket és tanítványokat egyaránt: „figyelmeztette, hogy adjanak a kislánynak enni“. Akárcsak Lázár föltámasztásánál sürgeti a csodálat elragadtatásában égőket: „Oldjátok fel, hogy járni tudjon“ (Jn 11,44). Csodálhatjuk Jézusnak a realitások iránti megnyílottságát! Sohasem tudott úgy belefeledkezni az isteni világba, hogy ne érzékelje az előtte álló ember vagy emberek legelemibb igényeit.

Még inkább kitűnik ez akkor, amikor ezek a legelemibb emberi igények isteninek mondott vagy hitt törvényekkel kerültek szembe. Ezekben az esetekben gondolkodás nélkül a hiányt szenvedő ember oldalán áll. A gyerme24