Szolgálat 31. (1976)

Belon Gellért: Igazságosság, jog és evangélium

A törvények sűrűjében

Születésének körülményeit Augusztusz császár — mondhatnánk szeszélyes ötletéből származó — rendelete határozza meg. Úgy veti magát alá az ótörvény névadási szertartásának és a bemutatási kötelezettségnek, mintha ez kegyelmileg szükséges volna számára. Vállalja a szülők iránti engedelmességet, noha megmutatja, hogy 12 éves létére sikerrel tudna önállóan gondolkodni, akarni és cselekedni, mert tisztában van küldetésével (Lk 2,51). Noha ő a kegyelem teljessége, mégis megkeresztelkedik János keresztségével, és a vonakodó Jánost ezzel bírja rá az alámerítésre: „Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva“ (Mt 3,15).

Megtartja a törvényeket, fölmegy az ünnepre (Jn 7,10), néhány szombati gyógyítás kivételével megtartja a szombati nyugalmat (még halálában is!) — ellenségei ugyanis a gyógyításokon kivül nem tudnak mást a szemére vetni.

— Tudja, hogy az Istent lélekben és igazságban kell és fogják imádni (Jn 4,23), mégis sürgeti a templom szentségét védő és a profanizálást tiltó törvényeket, ostorral kergeti ki az árusokat (Jn 2,13), és „nem engedte meg senkinek, hogy valamit is keresztülvigyen a templom területén“ (Mk 11,16). Tudatában van annak, hogy nem köteles templomadót fizetni, mégis megfizeti azzal a hozzátétellel: „hogy meg ne botránkoztassuk őket“ (Mt 17,27).

— Hogy áldozatot mutattatott-e be, erről nincs értesülésünk, de amikor a testvéri megbocsátásról szólva az áldozatot megemlíti, nem azt mondja, hogy fölösleges az áldozat, ha haragot hordozunk szívünkben, hanem: „hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj meg embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat.“ (Mt 5,24). Amikor előbb tíz, utóbb egy poklost megtisztít, sürgeti az előírást, a törvényt: „Menj, mutasd meg magad a papnak, és megtisztulásodért mutasd be az áldozatot, ahogy Mózes rendelte“ (Lk 5,14). Betetőzte törvénytiszteletét megváltó halálának folytatásául szánt oltáriszentségalapításával, amit a törvényszabta húsvéti bárányvacsora keretébe állított bele.

És nemcsak a vallási törvényekkel kapcsolatosan sürgeti a jog és a törvény érvényre juttatását, hanem az idegen megszálló hatalmával is. Gyűlöletesebb nem volt, mint a rómainak adót fizetni, megvetettebbek nem voltak, mint az adószedő vámosok. Mégis ezt hallják Keresztelő Jánostól: „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva“ (Lk 3,13). Ezt ugyan nem Jézus mondja, de mondhatta volna ő is, mert pontosan fedi Jézusnak éppen az adófizetéssel kapcsolatos kijelentését: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré" (Mk 12,17). A császár éppen Tibériusz volt, aki egyáltalán nem állott az uralkodói eszmény magaslatán. De helytartója, Pilátus sem, kinek kegyetlenségeiről csak nemrégen hallott az Úr (Lk 13,1), mikor földijeinek vérét Pilátus „az áldozat vérével vegyítette." És éppen ettől a Pilátustól, aki oly szánalmasan gyöngének, az elvakult tömeg nyomására jobb meggyőződését megtagadó bürokratának mutatkozott, fogadja el az igaztalan ítéletet

22