Szolgálat 30. (1976)
Eszmék és események - Papi lelkiség (Schrek Mihály)
jezett megnyilatkozásának tárgyát. Ennek oka az, hogy a kérdést sohasem vetették fel ilyen megfogalmazásban; az eretnekek és a hívek egyenlőképpen a Szentírásra támaszkodtak, és egyetértettek a démonok létezésének és legfőbb gonosztetteiknek elismerésében. Ezért ma, amikor kétségbe vonják a démon valóságát, az Egyház állandó és egyetemes hitére és annak legfőbb forrására: Krisztus tanítására kell hivatkoznunk. Az evangélium tanításában és a megélt bit szívében benne van, hogy a démoni világ létezése kinyilatkoztatott, dogmatikus tény. A korunkban tapasztalható bizonytalankodás tehát a keresztény gondolkodásnak nem valami másodrendű elemét teszi kérdésessé, hanem az Egyház állandó hitét, azt a módot, ahogyan felfogja a megváltást, és annak kiindulópontjaként magát Jézus önmagáról alkotott tudatát.“ A szerző idézi még VI. Pál pápa 1972.nov.15-i híres beszédet is a témáról, és néhány időszerű végkövetkeztetéssel zárja tanulmányát. Nagy Ferenc PAPI LELKISÉG * Az ismert svájci teológus, Hans Urs v. Balthasar mondja „Klarstellungen“ c. könyvében: „Hogy egy pap sikerül, az mindig a kegyelem csodája. Gyakran előfordul, hogy az Egyháznak szenvednie kell nem sikerült papjai miatt.“ És később: „A csoda, amelyet ma keresünk, nem más, mint egy ember életszentsége, aki Isten előtt önmagát olyan jelentéktelennek tartja, hogy neki már csak egyedül Isten számít. Hogy ó maga micsoda, az már nem érdekli. Azért olyan egyszerű és olyan igaz, mint egy darab kenyér, amelyből mindenki vághat magának. A mód, ahogy önmagát kiosztja, hasonlít ahhoz, ahogy az Isteni Ige szétosztja magát a kenyérben és borban. Az ilyen pap tudja, hogyan törjük meg az Isten igéjét, és hogyan nyújtsuk a híveknek.“ De — folytatja — hogyan menjen az Egyház kívülre, ha nem tud a bensőből adni? Hogy a pap lelkileg annyira jusson, hogy a jó kenyérhez hasonlítson egész énje, olyan gazdag legyen, hogy jóságából és szeretetéből mindenki törhet magának, — ahhoz idő kell. Érési folyamat ez, amely azonban csak akkor áll be, ha komolyan veszi a lelkiéletet, és tudatosan követi Krisztust. Minél többre, minél magasabbra hív az Úr, annál inkább vezet bennünket, hogy alkalmas eszközeivé és apostolaivá legyünk. Balthasar mondja Szent Péterről, hogy Krisztus mintegy „isteni iróniával" nevelte, nem látszólagos gyakorlatok, hanem igazi megaláztatások által. „Senkit sem kezelt az Úr olyan keményen, senkit sem alázott meg olyan gyakran és nyilvánosan, senkit sem nyomott képletesen és a valóságban úgy a víz alá, mint Pétert. Ez * Előadás a bécsi magyar papi rekollekción 1975 tavaszán. »* 75
