Szolgálat 30. (1976)
Eszmék és események - Papi lelkiség (Schrek Mihály)
az isteni irónia tovább működik a történelemben. Péter sóhajtozik, szégyenkezik, könyörög — és minden megy tovább.“ fgy van ez a pap életében is. Csak a kereszt és szenvedés által tisztulunk, növekszünk és erősödünk lelkileg. Testvéreinket is csak így erősíthetjük, és akkor lesz papi életünk jó búzává Krisztus szórólapátján. Különleges meghívásunk Arra kaptunk meghívást, hogy az embereknek az Igét, az Élet kenyerét nyújtsuk, és őket az Úr nevében bűneiktől feloldozzuk. Ez a megbízatás és meghívás nem egy jelentéktelen valakitől származik, hanem magától az Úrtól. Ami az első tanítványok meghívásánál különösen feltűnik, az Jézus teljesen szuverén eljárása. Nem csalogat, nem kecsegtet földi örömökkel, nem beszél rá, hanem egyszerűen elszólítja mindennapi munkájuktól azokat, akiket meg akar hívni: „Jöjjetek utánam. Én emberhalászokká tesztetek titeket" (Mk 1,17-18). Az evangélista még hozzáfűzi: „Azonnal otthagyták hálóikat és követték őt." Az Úr tanítványaitól föltétien engedelmességet kíván. Krisztus követése belső döntést jelent. Vagy mi rendelkezünk saját életünk fölött, afölött, amik vagyunk és amink van, — vagy Krisztus lesz a mi Urunk, és ő rendelkezik fölöttünk. Jézus megkérdezi azokat, akik követni akarják: meggondolták-e a következményeket. Megdöbbentő, hogy még ott is felteszi ezt a kérdést, ahol nagy készségre talál, és minden feltétel nélkül követni akarják. „Én követlek téged, bárhova mégy." Jézus válasza úgy hangzik, mint egy ellenkérdés: „A rókáknak barlangjaik vannak és a madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtsa" (Lk 9,57-58), Ezzel azt akarja mondani: Tudatában vagy annak, hogy mit ígérsz? Jézus a saját útjára mutat. Követés, ahogy az ember akarja, még nem az a követés, amelyet az Úr kíván tőlünk. Nálunk mind a kettő megtörtént. Az Úr mellettünk döntött, választása ránk esett, és mi is őmellette döntöttünk. Minél magasabb és minél közvetlenebb a meghívás, annál kizárólagosabban Isten kegyelmének a műve. Szent Pál mondja már a kereszténységre való meghívásról: „Isten azt választotta ki, ami a világ szemében ostoba, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak, fgy senki sem dicsekedhet Isten előtt. Általa van nektek életetek Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, megigazulásunkká, meg- szentelődésünkké és megváltásunkká lett. így teljesül az írás: Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék" (1Kor 1,26-31). Ez nem megaláztatás az ember részére, hanem felmagasztaltatás. Minél inkább Isten kegyelme működik valakiben, annál nagyobb és gazdagabb lesz az élete. Amit az ember saját maga adhat önmagának, az korlátolt és Isten 76
