Szolgálat 29. (1976)

Tanulmányok - Széneszi Miklós: Családegyház

Széneszi Miklós

CSALÁDEGYHÁZ

A II. vatikáni zsinatnak az Egyházról szóló konstitúciója 11. pontjában van egy első pillanatra szokatlan és újszerű kifejezés: „In hac velut Ecclesia domestica . . . “ „ebben a mondhatnánk családi Egyházban ..." Mintha a család és az egyház ugyanaz lenne, eggyé válna. A kifejezés azonban már elég régi, csaknem másfélezer éves. Aranyszájú Sz. János hívta fel hallgatói figyelmét egyik beszédében, hogy úgy építsék fel családjukat, mint „ecclesia domestica“-t, „családegyházat“, „házi egyházat", a családi otthonban megvalósuló egyházat. A gondolat gyökere pedig — amint a következőkből talán világossá válik — a keresztény életfelfogásban rejlik. Csak mintha a keresztény családok sokfelé megfeledkeztek volna erről a krisztusi eszményről. Főként ma, amikor annyi szó esik a család, a házasság kríziséről s oly kevés a megszenteléséről, s még ritkábban arról, hogyan lehet éppen a családi élet megszentelésünk eszköze, mindennapi forrása és alkalma. Pedig nem kellene-e elgondolkozni azon, hogy az Egyházra és a családra ugyanazok a megkülönböztető jelek alkalmazhatók: egység, szentség és mindent átfogó szeretet?

Az alábbi sorok a messze Brazília ez irányú törekvéseiből hoznak ízelítőt. Hogyan próbáljuk mi, nap mint nap, egymással karöltve élni a krisztusi örömhírt családiunkban; mit értünk mi a „családegyházon“, hogyan igyekszünk ezt az ideált megközelíteni. Hat család alkotja jelenleg szoros baráti körünket. Természetesen mindegyiknek megvan a maga arcéle, sajátos dinamikája, egyéni dimenziója. Mindegyikünk élete „más". Amikor egy-egy család „magánvéleményét“, „saját esetét“ közöljük, elkülönítjük szavaikat. Ugyanígy nem lehetne a leírtakat teljes egészében más környezetbe sem átültetni. Ha mégis papírra vetettük ezt a pár sort, annak tudható be, hogy mint az Egyház tagjai testvéri szeretettel kívánjuk megosztani tapasztalatainkat, próbálkozásainkat, nehézségeinket és örömeinket. Reméljük, egyszer mások is tudatják velünk, hogyan próbálják ők Krisztus fényét sugározni családi életükben.

I.

Krisztus a népek világossága. Az egyház — Krisztus jelenlétének folytatása a történelemben — mint világítótorony árasztja a fényt az emberekre, akik öt keresik. Mint a zsinat mondja, „Krisztusban mintegy szentsége, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek.“ A család, mint a közösségi élet és az igazi szeretet sejtje, szintén látható jele a krisztusi szeretetnek a világban. Ezért méltán nevezhető „családegyháznak“. A családnak ebből a megszentelést előmozdító szerepéből tűnik ki, menynyire fontos, hogy teljes felelősséggel és összes következményeivel ma38