Szolgálat 29. (1976)
Tanulmányok - Széneszi Miklós: Családegyház
gunkra vegyük házastársunk és gyermekeink iránti kötelességeinket. Az, hogy együtt Krisztus élő tanúi lehessünk, függ mindegyik családtagtól és példájától. Isten mindig közösségbe hívta az embereket, egy néppé akarta kovácsolni őket. Az üdvösségtörténet Isten népének története. Az Ószövetségben a zsidók alkotják választott népét; az újban a Krisztus köré gyűlt tanítványok. A közösségi élet ráüti bélyegét a kereszténységre kezdettől fogva: „a hívek mind összetartottak ..." (Csel 2,44) „Nézzétek, hogy szeretik egymást“ — ez volt az ismertetőjelük. Hasonlóképpen a keresztény család, a szerelem foganatja, hitből és szeretetből fakadó tanúságtételével jele lesz a világban Krisztus valóságának. Az Egyház szentség, amennyiben sugározza, hogy Isten terve benne valósul meg. Analóg módon a családegyházban felcsillan a szentségi jel, amikor hisz abban, amit hirdetni akar, amikor a hitvesek egymás és gyermekeik iránti szeretete túlcsordul mások felé. Ebben az értelemben a szülők az otthon szolgái lesznek, mint a papok az egyház szolgái. Az Egyházban Krisztus szeretete tesz minket testvérekké, eggyé. A családban két ember túláradó szerelme megteremti a gyermekeket és azok szeretetét. Emiatt mondhatjuk, hogy a család és az Egyház egybeesik, — felfogásunk szerint eggyé válik. A család egyházzá válik, amikor Isten eszköze lesz. Amikor megmutatja, hogyan valósul meg benne Isten terve. Amikor nem próbál menekülni a valóságtól, nem hátrál meg az elől, ami valóban fontos. Amikor dicsőíti Istent mások előtt is. Amikor éltető hit sugárzik örömeiből. Amikor felfedezi a hit értékét, az Isteni szeretet ingyenességét, akkor keresni fogja a hitben való elmélyülést, s így a zökkenők is állomások lesznek életében, nem pedig akadályok. Ahhoz, hogy a családegyház Krisztus jelenlétének tanúja lehessen környezetében, elkerülhetetlen, hogy mind egészében, mind pedig tagjaiban külön-külön kiegyensúlyozottság, kölcsönös megbecsülés és igazi szeretet uralkodjék. Ilyen szellemben próbáljuk formálni otthonunkat. Jóllehet a ránk zúduló nehézségek fojtogatnak, előre tartunk fáradtság, félelem, szorongás és kétség között is, bízva, hogy megfelelünk Istentől várt küldetésünknek. A család mint „házi egyház“ nem zárkózhat el az általános, a „katolikus" (egyetemes) egyháztól. Mély kapcsolatok fűzik egybe a kettőt. Az utóbbi a gyökér, a családok a világba nyúló ágak. Az egyház és a keresztény család különböző dimenziókban egy és ugyanaz a valóság. Ennek a magatartása tehát nem passzív alárendeltség az általános egyházzal szemben, hanem gyümölcsöző engedelmesség. Feladata, hogy élje, ami ebben az Egyházban történik. A vele való együttélés ma elsősorban a II. vatikáni zsinat szellemének átvételét, elsajátítását kívánja. Megkérdeztük gyermekeinket, hogyan látják ők a család és az egyház közötti viszonyt. íme válaszuk: A legidősebb, Cézár (27 éves, most nősült) úgy tartja, hogy a család „házi egyház“. Főként itthon érzi ezt, mivel mind ízig-vérig katolikusok vagyunk. Kamilla, a legnagyobb lányunk (26 éves, házas, egy éves kislánya van) nem * 39
