Szolgálat 28. (1975)
Eszmék és események - Levelesládánkból
náziumi igazgatónknak a fia, akit diákkorában is és elutazása előtt is jól ismertünk. Nagyon régen nem tudtunk róla. Hála Isten él, és gondolom hűségesen szolgálja azt a nagy eszmét, amelyért fiatal korában elindult. — A 23.számban láttam Zalotay József nevét. Szeretném megkérdezni, hogy tetszik-e tudni a címét, mert sajnos már vagy 20 éve alig tudok róla valamit. Évfolyamtársam volt, igen jó barátságban voltunk. Társaimmal együtt szeretnénk levélben felkeresni őt is. — Hálásan köszönöm a 25.sz.Szolgálatot, amelyben közöltétek levelemet. Már a megérkezése előtt tudtam róla, mert kaptam pár levelet egy-két paptestvértől. Igazán jól esik szívélyes soraikat olvasnom. Hacsak valami ok nem kívánja, külön-külön nem válaszolok mindenkinek, hanem itt köszönöm meg jóságos megemlékezésüket, meg természetesen buzgó imáikat is viszonzom az én mementóimmal. A jó Isten áldását kéri Rátok e távolba szakadt testvéreiteket vigasztaló Szolgálatért Proszt János (Co- legio San Francisco de Sales, Bulevar Artigas 4365, Montevideo, R.O. Uruguay, S. América). — Levelezek egy magyar apácával Óceániából — dicséri a Szolgálatot, rendszeresen olvassa, sőt felajánlotta, hogy néha érdekes cikkeket kimásol nekem levélbe. Persze lebeszéltem róla. De azért szokatlan információs csatorna, ugye atyám: Bécs — Fiji szigetek — Budapest. Nincsenek határok! — Több mint 30 év után a Szolgálat révén kerültem levélbeli kapcsolatba a Pakisztánban élő Sr. Bernadette-tel, aki Pécsett kongreganistám volt. — A pakisztáni kórházba kért könyvet, ha lehet, küldjük postán [I. Szóig. 24.]. Szívesen segítünk mi is, ha tudunk. — Az új Szolgálatban megrázó volt számomra Sziráki József nekrológja. Egy időben jó barátok voltunk, míg a túl nagy távolság, az óceán [levélírónk kanadai] el nem választott bennünket. — Szomorúan kellett tudomásul vennem a Szolgálaton keresztül, hogy Sziráki József paptestvérünk, akivel együtt végeztünk lelkigyakorlatot, meghalt. Valóban olyan volt, ahogyan írtak róla. Neki köszönhetem azt a kedvességet, hogy megismerhettem Bécset és környékét. Valóban élményszerű volt az akkori találkozás. — Nagy megdöbbenéssel olvastam a 24. számban Németh Sándor lazarista testvér haláljelentését, ui. én is fertőszentmiklósi vagyok. Nagyon szégyellem, de még a létezéséről sem tudtam, míg a Szolgálatban nem olvastam róla. Adja az Isten, hogy az eddig oly sok hivatást adó szülőfalum ezután is küldje munkásait az Úr aratásába! — Innen szereztem tudomást két volt kedves ismerős haláláról. Az egyik Boldizsár atya, akit kaposvári diák koromból ismertem, és akire még egész kisiskolás koromból is szeretettel emlékezem. A másik Schnattner atya, aki egyidőben szintén tanítóm volt. Isten adjon nekik örök nyugodalmat. — Mindig nagy örömmel veszem kezembe a Szolgálatot. Ami nekem nagyon tetszik benne, hogy a papok és a kedves nővérek mind úgy írnak levelet a Szolgálathoz, mintha egy nagy család lenne az olvasótábor. Én úgy is érzem, hogy egy nagy család vagyunk. LEVELESLÁDÁNKBÓL (Munkatársunk írja:) A két cikk határidőre Nálad lesz. Körülbelül tudom, mit akarok írni. Ez a lelkes korszak. Ezután olvasni kell. Ez az igyekvő korszak. Azután gondolkodni kell. Ez a fáradalmas korszak. Majd vajúdom: ez a válság. Sajnos enélkül nincs cikk. + Még fiatal pap voltam, amikor azt mondta nekem valaki, és azóta sem tudom elfelejteni, hogy a falusi templomokat kellene a legszebbre varázsolni. Mert a városi nép mégis csak lát szépet kirakatban, színházban, kiállításon, hangversenyen, de a falu népe birkózik az izzadsággal, trágyával, disznókkal. Eze'k részére kellene egy 79
