Szolgálat 28. (1975)

Az egyház szava - Egyházatyák az aszkézisről

Mint a Lélek bátor és elszánt katonái, fényesítsétek ki naponta fegyverei­teket, úgy, hogy már ragyogásuk megfélemlítse ellenségeteket, távol tartva őket még a támadás kísérletétől is. Mert ha azt látja, hogy fegyvereitek ragyognak, ti magatok meg készen álltok a harcra, bármely oldalról jöjjön is a támadás, ha látja, hogy házatok javai gondos őrizet alatt vannak, meg­szégyenülve fog elkotródni, tudva, hogy nincs reménye a győzelemre, még ha ezerszer próbálkoznék is. Ne feledjétek: ellenségetek a Sátán, elszánt, merész, kíméletlen, mint a fenevad, de ugyanakkor elég okos ahhoz, hogy felismerje és tisztán lássa helyzetét: van-e egyáltalán esélye lelki felkészült­ségetek és a Lélek által adott erő ellenében. Ha látja, hogy nincs reménye a győzelemre, önmagára szórja átkait, és dühödt szégyennel távozik, tudva, hogy hiábavaló a kísérletezés ott, ahol nálánál nagyobb erő áll vele szemben. Virrasszatok hát és imádkozzatok. Töltsétek tisztaságban, józanságban éltetek minden napját. Ne tűrjetek ráncot, gyűrődést vagy szennyt keresztségi ruhátokon. Mi is legyünk mindnyájan harcra készek, — mi, akik már régebben és ti, akik ma nyertétek el a keresztség nagy ajándékát, mert az ellenség itt lapul a közelünkben, és csak a kellő pillanatra vár, hogy reánk lője ár- mányos nyilát. Töltse el szent lelkesedés szívünket, ahogy felsorakozunk ellene: nyugod­tan átgondolva, mit kell tennünk, nyitva tartva szemünk, hogy felismerjük cseleit és a csapdákat, amit utunkba ejt. így kerülhetjük el a sebeket, s az ég védelmét is jobban magunkra vonjuk. Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, és bízzunk a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmében és irgalmában, aki által áldjuk, dicsőítjük az Atyát és a Szentlelket, ma és mindenkor. Amen. Balduinus cantuariai érsek ( + 1190) 10. traktátusából Erős a halál: el tud szakítani életünktől. Erős a szeretet: vissza tud adni egy jobb életnek. Erős a halál: hatalma van zsákmányul ejteni porhüvelyünket. Erős a sze­retet: hatalma van elragadni és visszaszolgáltatni a halál zsákmányát. Erős a halál, senkii sem állhat ellen neki. Erős a szeretet, olyan erős, hogy a halált legyőzi, fulánkját letöri, lázadását leveri, diadalát szégyenre fordítja. Mert lesz idő, amikor kigúnyolják, amikor így szólnak hozzá: „Halál, hol a te győzelmed? halál, hol a te fulánkod?“ „Erős a szeretet, mint a halál“: mert Krisztus szeretete a halál halála. Azért mondja: „Én vagyok halálod, ó halál; elnyellek téged, alvilág.“ Az a szeretet is erős, mint a halál, amellyel mi szeretjük Krisztust. Hiszen ez is a halál bizonyos neme: a régi élet kioltása, a bűnök eltörlése, a holt cselekede­tek elhagyása. Krisztus iránti szeretetünk bizonyos értelemben kölcsönös, bár csak töké­letlen hasonlatossága és képmása az ő irántunk való szeretetének. Mert „ő 63

Next

/
Oldalképek
Tartalom