Szolgálat 28. (1975)
Az egyház szava - A Szentatya beszéde a jún. 29-i papszentelésen
átruházása" (Suppl. 34,2, ad 2), amely magában véve meghaladja az emberi lehetőséget: csak Isten bízhatja az ember szolgálatára. Gondoljatok arra a hatalomra, hogy átváltoztathatjátok a kenyeret és bort Krisztus testévé és vérévé, bemutathatjátok a szentmisét, kiszolgáltathatjátok Megváltónk testét és vérét, megbocsáthatjátok vagy megtarthatjátok a bűnöket! Ha ez így van — már pedig így van! —. akkor magunkban szünet nélkül ámuldoznunk kellene, elmerülnünk szentelésünk titkának szemléletébe, hiszen soha nem ébredhetünk eléggé tudatára annak, amit az Úr bennünk cselekedett. Egész életünk nem lesz elég, hogy kimerítsük ezt az elmélkedési témát: azoknak a nagy dolgoknak kimeríthetlen gazdagságát, amelyeket Isten hatalma és jósága vitt rajtunk végbe. A Szűzanyával mindig azt fogjuk mondani: „Fecit mihii magna quii potens est", az Úr nagy dolgokat cselekedett velem! (Lk 1,49) Hivatás, szentelés — és íme a harmadik szó, amely összefoglalja ezt az ünnepi szertartást: küldetés! Jól tudjuk ezt is; de most engedjük, hogy teljesen áthasson a katolikus papság jelentése, követelménye. Kitüntetett hordozója számára a papság nem csupán személyes jellegű méltóság, nem öncél. A pap az Egyházé, a közösségé, a testvéreké, — a világé. Ebben a tekintetben is Krisztus szava az iránymutató: „Béke veletek! — mondja apostolainak még feltámadása estéjén. — Amint az Atya küldött engem, úgy kü Ideiek Én benneteket“ (Jn 20,21). A papság apostoli. A papság misszionárius. A papság a közvetítés gyakorlása, A papság lényegénél fogva szociális. És íme, mintha csak föl akarna rázni abból az ittasságból, amelyet most a szentségi titok hozott létre bennünk, hozzáteszi a programadó, magával sodró rendelkezést: „Menjetek és vigyétek meg az Evangéliumot minden népnek" (vö. Mt 28,19). Ebben a tekintetben is állandó és fokozatos tudatosításra van szükség a papi lelkiségben. Mindegyiketek ismételgesse magában: én az Egyház szolgálatára, a nép szolgálatára vagyok szánva. A papság: szeretet. Jaj annak, aki azt képzelné, hogy hasznos önzéssé teheti! A nagylelkű papnak saját életének teljes odaadása új csodát tár föl: az emberiség látványát. Talán valamikor, amikor észrevette, hogy hivatása különválasztotta saját társadalmi környezetétől (vö. Csel 13,2), és a vallás szolgájának nagyon meghatározott térre vonatkozó tevékenységére szánta — kételkedett, kerülhet-e valaha is közvetlen és tevékeny kapcsolatba kora társadalmával vagy annak egyes összetevőivel. Most újra hinnie keli ebben. Ha van szolgálat, amely megköveteli, hogy gyakorlója elmerüljön a társadalom sokféle, zajló tapasztalatába, az a papi szolgálat, még a tanítóénál, az orvosénál vagy a politikusénál is inkább. „Ti vagytok — mondja nektek az Úr — a föld sója, ti vagytok la világ világossága" (vö. Mt 5,13-15). Az Ige, a Kegyelem, a Szeretet szolgáját papi mivoltának tudatából szervesen fakadó rokonság, rokonszenv, szükség kényszeríti nemcsak arra, hogy készséges legyen minden párbeszédre, minden becsületes hívásra, hanem arra is, hogy ő maga induljon lelkipásztori kezdeményezéssel mindazok keresésére, akik akarva-akaratlanul rászorulnak. Ennek az aktív és apostoli magatartásnak (vö. Mt 18,12) ma jobban ki kell 56
