Szolgálat 28. (1975)

Az egyház szava - A Szentatya beszéde a jún. 29-i papszentelésen

Az első szót ismeritek. Ügy hangzik: hivatás. Meghívtak benneteket. Kicsoda hívott? Isten, Krisztus, az Egyház. Bárhogyan hangzott is fel a hívás tudatotok belső mélyén és tapasztalatotok külső valóságában, mind­egyiketeknek mindig emlékeznie kell erre a tényre, amely megszabja eg­zisztenciátok jellegét: Isten választásával felétek fordult. Jézus szava az evangéliumból elért egészen emberi életetekig: „Én választottalak titeket" (Jn 15,16). Krisztus mindegyiketeknek elmondta: „Jöjj, kövess engem“ (Mt 19,21), és mindnyájatok lelkében ugyanaz az édes, szabadító és parancsoló hang csendült fel: „Jöjjetek, kövessetek engem: emberhalászokká teszlek benneteket" (Mt 4,19). Milyen boldogok vagytok, kedves fiaink és testvéreink! milyen boldogok, mert volt bennetek elég kegyelem, bölcsesség és bátorság, hogy meghall­gassátok és befogadjátok ezt az elhatározó hívást! Ez felforgatta életetek rendes menetét, csábító terveit; kiragadott kedveseitek közül (Mt 19,27-29); még azt is megkívánta tőletek, hogy lemondjatok a hitvesi szeretetről, annak érdekében, hogy biztosítsa bennetek a mennyek országa iránti szeretet ki­vételes teljességét, a hit és a testvéri szeretet által (Mt 19,12); sajátságos lényeket alkotott belőletek, akik — a papi karakter erejében — hasonlóbbak az angyalokhoz, mint e világ embereihez (vö. Mt 22,30; 1Kor 7,8); belétek öntött és egyben feladatotokká tett egy bizonyos egyedülálló lelkiséget (vö. Gál 5,16), amely mégis képes mindent megérteni és értékelni (vö. 1Kor 2,14kk; Jn 14,17); és felajánlásotokat elfogadva, belevont Krisztus köve­tésének drámai kalandjába (vö.Mt 8,19; Lk 22,35). Ti boldogok! elmélkedjetek mindig hivatásotok mindenekfölötti szerencséjén, és soha ne vonjátok kétségbe, hogy jól választottatok, a bölcsesség és szeretet túláradó kariz­májának ihletésére (vö. Mt 19,11; 1Kor 12,4kk). És hátra ne forduljatok többé! Maga Jézus tanít meg erre: „Aki kezét az eke szarvára téve hátranéz, nem alkalmas az Isten országára" (Lk 9,62). Ez a hivatás törvénye: teljes és végleges „igen". Van azután egy második szó. Egészen isteni. Hogy is mondjuk? A kánonjog szentelésnek, ordinációnak nevezi. Mit jelent ez, mit hoz magával? Mi a hatása annak a szentségi cselekménynek, amely a jelenlegi szertartás lényege, igazi tartalma, természetfölötti újdonsága? Jól figyeljünk! itt van nemcsak ennek a szertartásnak, hanem az Egyház misztériumának is a gyújtó­pontja. Nem kevesebbről van szó, mint lelki hatalmak átadásáról, amelyeket maga a Szentlélek önt a választott tanítványba, és ezzel Isten szolgájának tisztségére emeli, Krisztus által, az Egyházban. Emlékezzetek, hogyan beszél a feltámadott Krisztus tanítványaihoz, rájuk lehelve: „Vegyétek a Szent- leiket!“ (Jn 20,22) Akkor és mindmáig egy kapcsolat, egy benyomás, egy jelleg formálta és formálja az egyházirend szentségének fölvevőjét: képessé válik „Isten titkainak sáfárságára" (iKor 4,1; 1Pét 4,10). Soha ne feledkezzünk meg, testvéreim és fiaim, erről az egészen sajátos viszonyról, amelyet a papszentelés köztünk és Isten közt létrehoz: az isteni cselekvés eszközeivé válunk. Szent Tamás szerint „az egyházirend lényeges tartalma egy hatalom 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom