Szolgálat 28. (1975)

Az egyház szava - VI. Pál apostoli buzdítása a keresztény örömről (Nagy F.)

és feltámadásának együttes megünnepléséből fakadhat számunkra. Ez a keresztény élet paradoxona, amelyet csodálatosan megénekel húsvét vigíliáján az Exsultet. A Lélek ébren tartja Krisztus szavainak emlékét, isteni életet és apostoli tevékenységet éleszt. És a keresztény tudja, hogy ez a Lélek a történelem végéig sohasem alszik ki, sohasem merül ki, sőt lakást vesz nála, miint „dulcis hospes anirnae“. A sajátosan lelki öröm a Szentlélek ajándéka. Az életünket megtöltő apró emberi örömöket, amelyekbe mindig vegyül fájdalom is, a Szentlélek öröme átalakítja, és ezt az örömet senki el nem veheti tőlünk. Ez a keresztény egzisztencia és főleg az apostoli élet alaptörvénye.

4. Az öröm a szentek szívében. Minden korok keresztényei számára nagy meggyőző ereje van annak, hogy kortársaik, a szentek örömre változtatják az életet és a halált. A pápa először hosszasan elmélkedik a Szűzanya Isten csendjébe és örömébe merült életéről. Majd az egyháztörténelem néhány kiváló alakjának is szentel néhány sort, főleg pedig Assisi Sz. Ferencnek, Lisieux-i Sz. Teréznek és B. Kolbe MaximiMánnak. A mélyből fakadó keresztény öröm, mint az élet és a szeretet is, kiárad másokra; az Isten és ember közötti közösségből ered, és egyre egyetemesebb közösségre törekszik. Az öröm derűs feszültség az evilági élet fáradozása és az örök haza békéje között.

5. Buzdító felhívás a keresztény nép különféle rétegeihez. A keresztény öröm nemcsak keveseknek, a kiváltságosaknak szól. Jézus az evangéliumot a maga egyszerűségében és gazdag tartalmával mindenekelőtt a szegényeknek, az alázatosaknak hirdette meg. A keresztény örömre szóló meghívás egyetemes. A pápa beszél a gyermekekről, azokról, akik családi, hivatásbeli, társadalmi felelősséget viselnek, azokról, akik szenvednek, főleg akik már életük végéhez közelednek, azokról, akik kívül élnek Isten népének látható körén, de életüket lelkiismeretük szavához alakítják, végül pedig a lelki- pásztorokról, a lelki élet mestereiről, akiknek az a küldetésük, hogy testvéreikkel járjanak az evangéliumi öröm ösvényein. Ezt a részt a pápa a gyónásnak, mint az életszentség, béke és öröm kiváltságos forrásának méltatásával zárja.

6. Az öröm és a remény a fiatalok szívében. A pápa itt külön szeretettel és reménységgel fordul a fiatalokhoz. A Szentiélekben újjászületett Egyház a világ igazi ifjúságia: a fiatalság és az Egyház tehát belső rokonságban áll egymással: mindegyik életet, ígéretet, jövőbe tekintést, az igazi megújulás igényét hordja magában. Pusztán az életkort tekintve az ifjúság tünékeny, s magasztalása hamarosan nevetséges nosztalgiává válik. Lelki értelemben, hitelesen megélve viszont nagy dolog: a hívások és követelmények felé megnyíló lény lendülete. Ilyen értelemben áll rokonságban az Egyházat éltető Szentlélek dinamizmusával. A fiatalságból intenzív öröm fakad és a termékenység ígérete. Az Egyháznak létszükséglete, hogy a reményt, igazságot és életet nemzedékről nemzedékre áthagyományozza. A pápa kéri a fiatalokat: figyeljenek a felmerülő belső hangokra, emeljék fel tekintetüket, szívüket,

53