Szolgálat 28. (1975)

Tanulmányok - Weissmahr Béla: Mindenben találjuk meg az Istent

2) Mik a feltételei, hogy ez megvalósuljon?

Az alapfeltétel a hit, a látás feltétele a hit. És itt szembekerülünk egy különleges circulus-szai, amely azonban nem vitiosus.

Hittel kell ugyanis kezdeni, a hit szemével kell látni mindent, és erre már az Isten nyitotta meg a szemünket. Azután pedig gyakorolni kell ezt a hitet, azaz meg kell valósítani az életben. De amikor hitet követelünk ahhoz, hogy az Istent meg tudjuk látni a dolgokban és eseményekben, akkor itt nem arról van szó, hogy önáltatásba ringatjuk magunkat, hogy úgy teszünk, „mintha" Istent látnánk mindenben, és ennek következtében látjuk is. Hanem mivel a hit már kezdődő látás, azért erre a kezdeti megértésre, biztonságra támaszkodva igyekszünk mélyebben belehatolni a dolgok, az Istent megnyilvánító dolgok megértésébe. Ha ugyanis az Isten megszólít minket egy esemény, történés, egy dolog által, úgy, hogy tudatossá lesz bennünk hívása, hozzánk intézett szava, üzenete, akkor ezzel felkínálja magát, felkínálja a hitet, amelynek a mi részünkről az első feleletté kell válnia.

Keressük tehát az Istennel való találkozást, de ezt hivő lelkülettel tesszük, azaz nem szabunk feltételeket. És pontosan ez a készég a leglalapvetőbb: nem szabjuk meg, hogy hogyan vagyunk hajlandók találkozni az Istennel. Tulajdonképpen ennek a kivitelezésén fordul minden.

Konkrét formában: joggal hangsúlyozzák (főleg a modern szerzők, — de éppen úgy a régi jezsuiták is Szent Ignác nyomán), hogy Istent nemcsak az imában kell megtalálni, hanem minden munkánkban és tevékenységünkben is, amelyet az ő dicsőségére végzünk. Sőt úgy is lehet mondani, hogy Istent nem elsősorban az imában kell megtalálnunk, hanem „profán" életünkben, a mindennapi munkában, a tevékenységben, és az imára éppen azért és annyiban van szükség, hogy ezt a lehetőséget biztosítsa. Mert azt el kell ismernünk, hogy ha „kifejezett" imával nem tápláljuk lelkiéletünket, akkor hovatovább teljesen lehetetlen lesz számunkra, hogy fölfedezzük Istent napi munkánkban és a mindennapi élet körülményeiben.

Azt hiszem, ez teljesen helyes is, — ha nem értjük félre. Ha nem felejtjük el, hogy nem mi szabjuk meg, hol találkozunk az Istennel.

Van itt ugyanis egy veszély. Ha nagyon hangsúlyozzuk, hogy Istent mindennapi életünkben, mindennapi munkánkban, az Isten dicsőségére elvállalt munkák hűséges végzésében kell megtalálnunk, könnyen megesik, hogy kizárólagosan az aktivitásra fordítjuk figyelmünket, — és úgy képzeljük, hogy Istent elsősorban ott találjuk meg, ahol m i tevékenykedünk ... Eközben elfelejtjük, hogy Istennel való találkozásunk elsősorban passzív, mivel teremtmények vagyunk. Természetesen ott is találkozunk Vele, ahol aktívan tevékenykedünk. De mint teremtményeknek az Istennel való találkozásunk legfontosabb mozzanata az Isten „elviselése". Nem mintha nem kellene arra törekednünk, hogy a lehetőség szerint eltávolítsuk és legyőzzük mindazt, ami hátráltat, ami árt, ami minket vagy másokat megkárosít, tönkretesz és lenyom.

32