Szolgálat 28. (1975)

Tanulmányok - Franz Löwenstein: Krisztus megismerése az evangéliumokból

tegyék Isten házát rablóbarlanggá. Pár pillanat múlva az egész tér mintha tisztára lenne söpörve. Középen áll az Úr haragtól lángolva, ostorral a kezében. Ez az első Krisztus-kép, ami bevésődik a tanítványokba.

Másik jelenet a vihar a tengeren. Krisztus egy munkával teli nap után csónakba száll és lefekszik pihenni. A tanítványok kieveznek a tó közepére. A Genezáreti tó a tenger színe alatt mélyen beágyazva, hegyektől körülövezve, igazi viharfészek. A tó közepén egészen rövid idő alatt összetorlódik néhány felhő, és borzasztó szélvihar tör ki. A tó háborog, a felkorbácsolt hullámok becsapnak a bárkába. A viharhoz szokott halászok tudják, hogy elvesztek. Fölrázzák az Urat álmából: „Ments meg minket, Uram, mert elveszünk!“ Az Úr fölkel. A süllyedő bárkában, a tomboló elemek közt van ideje tanítványait nyugodtan rendreutasítami: „Mtt féltek, kicsinyhitűek?“ „Aztán parancsolt a viharnak — folytatja az evangélium —: Csöndesedj és ülj el" — ahogy egy kutyának parancsol az ember. Lenyűgöző látvány lehetett, ahogy a vihar lecsendesült, a hullámhegyek elültek, és már csak a reszkető tó feküdt az Úr lábainál.

Egyszer követtem Klemens Tillmann biztatását, hogy keressem össze az evangéliumokból azokat a részeket, ahol Krisztusról és tanítványairól és ahol Krisztusról és ellenségeiről van szó. Különben is szerencsés és gyümölcsöző módszer az Úr jobb megismerésére valamit így összekeresni az evangéliumokból.

Ha az ember végigolvassa a tanítványokról szóló részeket, nemcsak a már említett jeleneteket találja, amelyek megmutatják, milyen kedves tudott lenni velük az Úr. Például az a rész, ahol a tanítványok első apostoli kirándulásukról térnek vissza, boldogan, hogy csodákat tudtak tenni és ördögöket kiűzni, de holtfáradtan. Azonnal újra munkához akarnak látni, de az Úr azt mondja, — akárcsak egy anya nagy fiainak: „Nem, most nagyon elfáradtatok. Elmegyünk egy magányos helyre, pihenjétek ki egy kicsit magatokat.“ Vagy húsvét este, mikor a tanítványok zárt ajtók mögött együtt vannak, és az Úr egyszer csak közöttük áll, s örömükben és ijedtükben azt se tudják, mit gondoljanak: vallóban Uruk az, vagy csak kísértet. És akkor azt mondja nekik: „Gyertek ide és tapogassatok meg. Egy kísértetnek nincs húsa és csontja!“ és „Van valami ennivalótok?“ Igen, van egy kis lépesmézük, és haluk is van. És akkor a Föltámadott leül és eszik előttük, hogy egészen biztosak lehessenek benne: nem kísértet, hanem ő maga az.

De az evangéliumi helyek nagy többsége olyan keménynek mutatja tanítványaival, hogy az ember megriad. Már a hivatás kérdésénél figyelmeztet: „A rókának odúja van, a madárnak fészke, de az Emberfiának nincs hová lehajtania a fejét“ és „aki kezét az eke szarvára tette és hátratekint, nem méltó hozzám!“ Alig vannak vele, már megmondja nekik, hogy népük ellenük fog támadni, börtönbe vetik és megostorozzák őket, hogy úgy fogják agyonütni őket, mint a veszett kutyát, és még azt hiszik majd, hogy evvel tetszésére tettek Istennek. És ha aztán félelem és szorongás ébred bennük, sohasem

23